Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
11°C
2026. március 19. József
Veszprém
11°C

Hamarosan elkészül a sürgősségi

2011. november 17. 13:25
A közel 500 millió forintos integrált sürgősségi betegellátó rendszer kivitelezése a végéhez közeledik – számoltak be a fejlesztésről a kórház vezetői csütörtökön.

– Az a szakmai törekvésünk, hogy valamennyi sürgősségi ellátást igénylő beteget egy helyen tudjunk ellátni. Ennek megvalósítását már évekkel ezelőtt megkezdtük, ezzel a beruházással megfelelő épületszerkezeti és gépműszerpark is rendelkezésünkre áll majd – mondta el dr. Márton Dezső, a sürgősségi betegellátó osztály vezetője a csütörtöki bejáráson, ahol megmutatták, milyen változások történtek az elmúlt időszakban, hol tartanak a munkálatok.

– Az orvosi ügyelet beköltözik a sürgősségi osztály területére, így nem a betegnek kell eldönteni, hogy kihez forduljon problémájával, hanem szakember dönti el, pontosan milyen ellátást igényel – jegyezte meg az osztályvezető. Hozzátette, néhány héten belül befejeződnek az építési munkálatok, s már csak a szükséges engedélyek beszerzésére kell várni a teljes használatba vételig.

Az integrált sürgősségi osztály létrehozása 483 millió forintba kerül, ebből mintegy 88 millió forintot a megyei önkormányzat biztosít – tájékoztatott dr. Dávid Gyula orvos-igazgató. Elmondta még, a további nyertes pályázatoknak köszönhetően májusban indul a struktúraváltást eredményező, a súlyponti kórházhoz illeszkedő ötmilliárd forint összértékű beruházás, továbbá szintén jövőre valósul meg az újszülött-koraszülött intenzív ellátás (PIC) műszaki fejlesztése, informatikai és orvostechnológiai eszközeinek korszerűsítése 250 millió forint értékben. Megemlítette még az onkológiai centrum megépülését is, amely összesen 3,8 milliárd forintba kerül majd 2,3 milliárd forintos uniós támogatással, 1,5 milliárd forintot pedig a megyei önkormányzat biztosít. Dr. Dávid Gyula úgy fogalmazott, a beruházásoknak köszönhetően a megyei kórház a Semmelweis-tervben szereplő elvárásoknak megfelelő szintre fejlődik.

Az átépítés idejére átmenetileg az „A” épület első emeletére költözött a sürgősségi betegellátás. Minden oldalról komoly türelmet igényelnek ezek a fejlesztések, ideiglenes megoldásokat kell alkalmazni – fogalmazott az orvos-igazgató, hozzátéve, a betegek érzik és látják, valami többet, jobbat, szebbet kapnak a munkák végeztével, s ezáltal az ellátásuk is javulni fog.


Lasztovicza Jenő, dr. Kovács Zoltán, dr. Dávid Gyula és dr. Márton Dezső

A helyszíni bejáráson részt vett dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott, valamint Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke is. Megtekintették a kivitelezés első ütemében elkészült audiológiát, a D épület földszintjén kialakított sürgősségi betegellátó osztályt, a gyermek ambulanciát, a teljesen digitalizált mobil röntgenkészüléket, valamint az A és D épületeket összekötő folyosót.

Cseh Zoltán
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én közélet Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én Mindenki életében van egy korszak, amikor a legfontosabb kincsek a tenyerünkben is elférnek. Ezt az élményt hozza el most nagyban Prevics Attila, a Haszkovó utcai Játék bizományi üzlet vezetője, aki április 4-én nem kevesebb, mint száz LEGO-figurát rejt el Veszprém utcáin, hogy aztán a kalandvágyók egy izgalmas játék keretében megtalálhassák őket. Az egyedülálló, tíz városrészt érintő figuravadászat zseniálisan ötvözi a nosztalgiát az aktív kikapcsolódással, miközben a résztvevők újra felfedezhetik a város ikonikus helyszíneit és helyi vállalkozásait. ma 17:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.