Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
11°C
2026. március 19. József
Veszprém
11°C

Sok stég maradt a Balatonban

2011. november 12. 18:12 // Forrás: MNO/MTI
A vízügyesek kivárják az enyhe idő végét, remélve, hogy még sok stéget kiszednek a mederből a tulajdonosaik.

A korábbi évekkel összehasonlítva jóval több stég maradt az idén a Balatonban, feltehetően a kellemes ősz miatt hosszabbra nyúló horgászszezon miatt, pedig azokat október végéig el kellett volna távolítani – mondta el Pécseli Péter, a Balatoni Vízügyi Kirendeltség vezetője szerdán az MTI-nek.

Míg a korábbi években általában 10-20, az idén 99 stéget nem távolítottak el a tóból a határidőig a gazdáik, pedig ez kötelességük lenne. A vízben maradó stégeket a jég deformálhatja, megrongálhatja, így veszélyt jelenthetnek a következő szezonban a vízi járművek, a fürdőzők számára.

Pécseli Péter azt mondta, a vízügyesek kivárják az enyhe idő végét, remélve, hogy még sok stéget kiszednek a mederből a tulajdonosaik, de egy-két héten belül megkezdik a tóban maradt stégek begyűjtését. Mivel ezek elhelyezése a Balatonban engedélyköteles, így elvileg azonosítóval ellátottak. A legális stégeket a vízügy visszaadja a gazdáinak, amennyiben kifizetik a szállítás díját, illetve a hatóság munkadíját. A siófoki raktárban maradó stégeket, köztük az illegálisakat, fél évig tárolják, majd megsemmisítik.

A kirendeltség vezetője arról is beszámolt, hogy a vízügyi igazgatóságok januártól nagyszabású közmunkaprogramot indítanak, ebből a balatoni kirendeltség is részesül. A közmunkások egyebek között a gyakran a nádasokban elhelyezett illegális „bejárók” eltávolításában és az illegális feltöltések visszabontásában működnek közre szakemberek irányításával.

vehir.hu
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" választás 2026 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" Szerdán Veszprémbe látogatott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki Hrabovszki Lászlóval, a párt helyi képviselőjelöltjével tartott közös utcafórumot a Kossuth utcán. Az eseményen, amelyre az idősebb generáció mellett fiatalok is kíváncsiak voltak, a pártelnök portálunknak beszélt többek közt az április 12-i választások tétjéről, az általuk képviselt baloldali értékekről, valamint a Tisza Párttal való viszonyról is. ma 11:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.