Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
11°C
2026. március 19. József
Veszprém
11°C

Fogyasztókat érintő változások a Bakonykarsztnál

2011. november 8. 15:52
Új módszer a hátralékosok tartozásának rendszerére, elektronikus ügyintézés és mágneskártyás vízmérő. Ezeket kínálja a társulás fogyasztóinak.

A Bakonykarszt Zrt. sajtótájékoztatón számolt be három, fogyasztókat érintő újdonságról november 8-án. Egyrészt új módszert ismertettek a díjhátralékos fogyasztók adósságrendezésére, szó esett az elektronikus ügyfélszolgálat bevezetéséről, valamint sor került egy kártyás vízmennyiségmérő bemutatására is.

Kugler Gyula hangsúlyozta, hogy a gazdasági válság hatásaként a társaságnál is megnövekedett a hátralékot felhalmozó fogyasztók száma, 2009-ben a cég kintlévőségei a korábbi évek 2,5-3-szorosára növekedtek. A vezérigazgató a hátralékkezeléssel kapcsolatban elmondta, elvük az, hogy „a költségeket azok a fogyasztók viseljék, akik miatt az a hátralék képződik; a tisztességesen fizetőket ebből anyagi hátrány ne érje”.


Radács Attila, Kugler Gyula, Fazekas Csaba

A megoldás részleteit Fazekas Csaba gazdasági igazgató ismertette. – Két követeléskezelő céggel kötöttünk szerződést, nekik fogjuk átadni a hátralékos ügyfeleket, akiket az átadásról írásban értesítünk november 15-től. Azoknak a fogyasztóknak, akiket felkeresnek a cég munkatársai, már nem csak a víz- és csatornaszolgáltatás díját kell megfizetniük, hanem a díjbeszedők munkadíját is. Ezért érdemesebb inkább határidőben rendezni a kiküldött számlákat – tájékoztatott az új módszerről az igazgató.

A társaság azzal próbál segíteni azokon a fogyasztókon, akik szerződésük felbomlása miatt nem állnak kapcsolatban a Bakonykarszt Zrt.-vel, hogy december 31-ig rendezett tartozás esetén díjmentesen visszakapcsolják a vízszolgáltatást, valamint az új szerződésért sem számítanak fel díjat.

– Szintén újdonság a cég életében, hogy november 1-jétől lehetőség nyílt a fogyasztók számára ügyeik elektronikus intézésére, ezen belül pedig elektronikus számla igénylésére. A honlapunkon keresztül el lehet végezni az egyszerű regisztrációt. Azok között, akik 2012. november 30-ig regisztrálnak a rendszerben, három laptopot sorsolunk ki jövő év decemberében – tudtuk meg Fazekas Csaba gazdasági igazgatótól.

A társaság harmadik újdonsága a nyugati országokban már több évtizedes hagyományra visszatekintő mágneskártyával működő vízmérő. – A szerkezethez szerelt vevőegység literes pontossággal veszi le az egységeket az előzetesen kártyával feltöltött memóriából. A berendezés előnye, hogy a számlázás és a pénz befizetése előre megtörténik, ezzel leegyszerűsítve a behajtást a nem fizető fogyasztók esetében. Hátránya viszont, hogy nem olcsó, ára meghaladja a harmincezer forintot. Terveink között szerepel a vízmérő kísérleti jelleggel történő bevezetése jövő évtől – számolt be az újításról Radács Attila műszaki igazgató.

A sajtótájékoztató végén Kugler Gyula vezérigazgató felhívta a vízfogyasztók figyelmét a közelgő télre és a vele járó fagyveszélyre, amely a mérőket, valamint a belső vízvezetéket is egyaránt fenyegeti.

Balassa Gergő
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" választás 2026 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" Szerdán Veszprémbe látogatott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki Hrabovszki Lászlóval, a párt helyi képviselőjelöltjével tartott közös utcafórumot a Kossuth utcán. Az eseményen, amelyre az idősebb generáció mellett fiatalok is kíváncsiak voltak, a pártelnök portálunknak beszélt többek közt az április 12-i választások tétjéről, az általuk képviselt baloldali értékekről, valamint a Tisza Párttal való viszonyról is. ma 11:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.