Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
11°C
2026. március 19. József
Veszprém
11°C

Javaslatok a költségvetéshez

2011. november 7. 16:38
A Lehet Más a Politika veszprémi csoportja a részvételi költségvetés feltételeinek megteremtésére, és az átláthatóság növelésére tett javaslatot.

Porga Gyula polgármesternek eljuttatott levél többek között tartalmazza, hogy a részvételi költségvetés nem más, mint a települési költségvetés összetételének, arányainak meghatározása és működésének ellenőrzése egy minden lakos számára nyitott és átlátható, évente ismétlődő vita- és tervezési folyamaton keresztül – ismertette sajtótájékoztatóján Gerstmár Ferenc (LMP), hétfőn.

Elmondta, ennek értelmében, a költségvetési folyamat területi és tematikus szinten zajlik. A lakosok tematikus beszélgetéseket kezdenek egyes kiemelt témakörökben, megfogalmazzák a problémákat és a feladatokat. Ezután civil képviselőket választanak egy évre, akik folytatják a további párbeszédet az önkormányzat és a lakosság között, rendszeresen beszámoltatják az önkormányzati képviselőket az elvégzett munkáról, és javaslatokat tesznek a következő éves költségvetési tételekre.


Gerstmár Ferenc

A döntés politikai felelőssége továbbra is a képviselőtestületé marad, de a döntéshozatalban szükséges a javaslatok figyelembevétele. Egyrészt javaslatokat lehessen megfogalmazni a költségvetés egészére, a főbb kiadási arányok meghatározására, például működési kiadások, beruházások, felújítások, vagyonhasznosítás (ingatlanértékesítés vagy bérbeadás), másrészt egy konkrét kisebb terület, feladat kerüljön meghatározásra, amelyről lakossági bevonás nélkül ne lehessen dönteni – mondta el az önkormányzati képviselő. Azt javasolta, hogy az 1% SZJA támogatás mintájára a költségvetés bevételének meghatározott mértékéig a részvételi költségvetés szabályai alapján lehessen dönteni.

Gerstmár Ferenc kiemelte, a polgármestertől kéri a fenti javaslatok figyelembevételét a 2012. évi költségvetési koncepció összeállításakor, hogy a jövő évben az önkormányzat kialakíthassa a részvételi költségvetés folyamatának kereteit, szabályait, arányait. – Ezen kívül az átláthatóság érdekében kérem, hogy az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságoknak a költségvetés bevételi, kiadási oldalára gyakorolt hatásai, kockázatai kerüljenek megjelenítésére a költségvetési koncepcióban – zárta gondolatát a képviselő.
 

vehir.hu
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" választás 2026 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" Szerdán Veszprémbe látogatott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki Hrabovszki Lászlóval, a párt helyi képviselőjelöltjével tartott közös utcafórumot a Kossuth utcán. Az eseményen, amelyre az idősebb generáció mellett fiatalok is kíváncsiak voltak, a pártelnök portálunknak beszélt többek közt az április 12-i választások tétjéről, az általuk képviselt baloldali értékekről, valamint a Tisza Párttal való viszonyról is. ma 11:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.