Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
12°C
2026. március 19. József
Veszprém
12°C

Több milliárdot remél a HM

2011. október 30. 16:29 // Forrás: MTI
Több milliárd forint bevételt remél a Honvédelmi Minisztérium (HM) régi, szovjet gyártású vadászgépek, alkatrészek és felújított radarok értékesítéséből.

A tárca nemrégiben nyolc MIG-29-es vadászgépet próbált meg eladni; az ezekre kiírt pályázatra nyolc érdeklődő jelentkezett, de érvényes ajánlat nem érkezett a gépekre. Sikerült eladniuk viszont húsz hajtóművet - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden a Magyar Televízió reggeli műsorában.

"Ezek ma már nem korszerűnek számító, de a világ számos pontján még rendszerben lévő eszközök, én remélem, hogy hamarosan sikerül túladni rajtuk és ebben az esetben több milliárd forintra számítunk" - közölte Hende Csaba. Mint hozzátette, erre nagy szükségük is van, mert a költségvetési támogatásuk "oly szerény, hogy az már az elviselhetőség határát súrolja". A gépekből származó bevételt a haditechnika korszerűsítésére fordítják majd, vagyis modernizálnak.

Kérdésre válaszolva a miniszter elmondta azt is, hogy a közeli hetekben, hónapokban dönt az amerikai kongresszus arról, megkapja-e Magyarország ingyen a harminc korszerűsített helikoptert. Ezek a magyar honvédség helikoptereinél jóval korszerűbb, egyébként darabonként ötmillió dollárba kerülő gépek - tette hozzá.

Kitért arra: a honvédségnek meg kell teremtenie a gépek üzemeltetésének, kiszolgálásának a teljes hátterét, de erre teremtenek majd forrást. A helikopterek egyébként a mentőszolgálatot is segíthetnék, hiszen a szolgálat hamarosan elveszíti "helikopterképességét", és nem látszik, hogy lenne forrás újabb gépek beszerzésére. "Előfordulhat, hogy ezzel a 30 géppel meg kell majd oldanunk a mentőszolgálat feladatát is" - mondta Hende Csaba.

vehir.hu
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" választás 2026 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" Szerdán Veszprémbe látogatott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki Hrabovszki Lászlóval, a párt helyi képviselőjelöltjével tartott közös utcafórumot a Kossuth utcán. Az eseményen, amelyre az idősebb generáció mellett fiatalok is kíváncsiak voltak, a pártelnök portálunknak beszélt többek közt az április 12-i választások tétjéről, az általuk képviselt baloldali értékekről, valamint a Tisza Párttal való viszonyról is. ma 11:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.