Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

Háromszáz

2011. október 18. 17:50
A Lovassy László volt Piarista Gimnázium 300. tanévét ünneplő rendezvénysorozat utolsó állomásához érkezik.

Október 21-én, pénteken 9 órától több témakörben is kerekasztal beszélgetések zajlanak a gimnáziumban. Szó lesz sportról, zenéről és a filmről, építészetről, színházról, énekesekről, filmezésről, valamint fotózásról egyaránt. Ehhez kapcsolódón egy asztalhoz ül Mesterházy Attila, dr. Navracsics Tibor és Pál Béla – három egykori lovassys diák, akik a politikáról "vitatkoznak".

11 órától itt tanult diákok mesélik el életútjukat, többek között Mészáros Zoltán és Sigmond István mondja el, mit adott számukra az intézményben töltött idő. Az ünnepi gálát 17 órakor tartják az iskola tornacsarnokában, ahol mások mellett fellép a SWING SWING együttes, Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója, Kováts Péter hegedűművész és M. Tóth Géza filmrendező.

Szombaton reggel ünnepi szentmisét tartanak a székesegyházban dr. Márfi Gyula érsek celebrálásában. 11 órakor ismét a tornacsarnokba várják az érdeklődőket, ahol köszöntők hangzanak el, majd ünnepi könyvbemutatóval folytatódik a program.

A részletes műsor itt olvasható, valamint innen letölthető.
 

Cseh Zoltán
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. tegnap 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. tegnap 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. tegnap 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.