Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

Közösen keresték a megoldást

2011. október 16. 19:47
Fontos a párbeszéd, csak együtt lehet hatékonyan fellépni az iskolai erőszakkal szemben – vélik a szakemberek, akik közös főrumon keresték a megoldást.

Az iskola erőszak okainak feltárása, a jelenlegi helyzet javítása címmel tartottak régiós szakmai fórumot pénteken a városháza Kossuth-termében a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztálya szervezésében. A találkozó azzal a céllal jött létre, hogy összehozzák azokat a szervezeteket, akik tudnak tenni valamit az iskolai erőszak ellen, illetve javaslatokkal éltek a megoldással kapcsolatban.


Némedi Lajos

– Az érdeklődők magas száma azt jelzi, nagy baj van. Az erőszak jelen van a társadalom legalapvetőbb intézményében, a családokban, s ez átcsapott egy másik fontos intézményrendszerbe, az iskolákba – fogalmazott köszöntőjében Némedi Lajos. Kiemelte, sürgősen neki kell látnunk annak, hogy az iskolai erőszakot megállítsuk, a továbbterjedését megelőzzük. Ez nem csak rendészeti, oktatási, gyámügyi feladat, hanem széleskörű összefogást igényel.


Péter Katalin

Bár pontos statisztika nem áll rendelkezésre, Péter Katalin szerint gyakrabban és egyre durvább bántalmazási esetek történnek az iskolákban. – Komoly problémát jelent az iskolai erőszak, ezt bizonyítja az érdeklődők magas száma is. Az országos átlagot tekintve a középmezőny vége felé helyezkedik el megyénk ebben a tekintetben, hetente egy-két alkalommal érkezik ehhez kapcsolódó bejelentés a megyei kapitányságra, de ennél gyakrabban történnek ilyen események, csak nem mindegyiket követi feljelentés. Nem csak diákok erőszakoskodnak egymással, hanem diák-tanár, szülő-diák, szülő-tanár között is előfordul – mondta érdeklődésünkre a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának munkatársa. Úgy véli, agresszívabbá váltak egymással a gyerekek, de az élet is durvább lett egy kicsit. A felnőttek konfliktusmegoldó képessége alacsony, ezt látják a fiatalok is. – Kevés képesség áll rendelkezésre egy-egy konfliktus megoldására, csak az erőszak marad, ezt látják maguk körül – hangsúlyozza.


dr. Töreki Sándor

– Az iskolai erőszak mindig jelen volt az oktatási intézmények falain belül is, ez azonban napjainkra jelentősen felerősödött, estenként halállal is végződik. A rendőrség az eszközeivel önállóan nem tud eredményes lenni, fontos, hogy mellettünk álljanak önök is – nyitotta meg a fórumot Komárom-Esztergom, Fejér és Veszprém megye kormányhivatal szociális és gyámhivatalainak képviselői, a megyei pedagógiai intézetek munkatársai, a megyei oktatási bizottságok képviselői, valamint a megjelent pedagógusok előtt dr. Töreki Sándor Veszprém megyei rendőrfőkapitány.

A nap folyamán dr. Gyurkó Szilvia, az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa az országos helyzetképet vázolta fel előadásában, de gyakorló pedagógus, pszichológus, rendőr és a családsegítő szolgálat is képviseltette magát a fórum előadói között.

Cseh Zoltán
Kovács Bálint
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. tegnap 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. tegnap 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. tegnap 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.