Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
6°C
2026. március 19. József
Veszprém
6°C

MSZP: 2012 a gazdaság fekete éve lesz

2011. október 7. 17:31 // Forrás: MTI
Az MSZP szerint egy hét alatt megbukott a kormány jövő évi költségvetésre vonatkozó javaslata, amely a gazdaság fekete évévé teheti 2012-t.

"Matolcsy költségvetése kiszárítja a magyar gazdaságot" - mondta az MTI-nek pénteken Józsa István, a parlament gazdasági bizottságának szocialista alelnöke, aki szerint a büdzsé legnagyobb vesztese a ma is bőven kapacitása alatt teljesítő építőipar lesz. Szerinte a költségvetési javaslat az adórendszerrel együtt káros a magyarországi kis- és középvállalkozásoknak is, nőni fognak ugyanis a foglalkoztatásra rakódó terhek.

A kormány gazdaságpolitikája egyre súlyosabb válságba sodorja az országot és egyre hiteltelenebb az a hivatkozás, hogy a korábbi nyolc év elhibázottnak mondott gazdaságpolitikája után az Orbán-kabinet jót tesz, hiszen az elmúlt másfél év magasabb árakat és csökkenő béreket hozott - fogalmazott az ellenzéki képviselő.

Hivatkozott arra, hogy míg a Bajnai-kormány tevékenységének eredményeként 2009 utolsó és 2010 első negyedéve pozitív GDP-mutatókat hozott, "a Matolcsy-féle gazdaságpolitika" hatására a gazdaság stagnálásba fordult.

A költségvetési előterjesztés visszavonását és átdolgozását, az államcsőd kockázatának elhárítását sürgető Józsa István szerint a munkavállalók és a munkaadók összefogására van szükség "a kormány megfékezésére". Rámutatott: míg a kormányváltáskor 200 pont körül volt az országkockázati felár, most 553 bázispont.

Az MSZP elhibázottnak tartja az államadósság erőltetett törlesztését és a forrásokat a gazdaság alapjainak megerősítésére, a gazdaság élénkítésére fordítaná - erősítette meg.

vehir.hu
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. tegnap 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. tegnap 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. tegnap 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.