Az egyetem A épületénél egy nevének és szakjának elhallgatását kérő egyetemista fiú válaszolt nekünk: „mindet nem tudnám felsorolni, de Aulich Lajos biztos köztük volt.”
Ezt követően egy lányt állítottunk meg azzal, hogy el tudná-e mondani a neveket. A nevét ő sem adta válaszához: „Nem akarom elsorolni, de menne.”
A B épület mögötti parkban két programtervező informatikus tanult egy padon. Dávid egyet sem tudott felsorolni a vértanúk közül, Zsuzsi Dessewffy Arisztid nevét tudta.
A B épület előtt szintén egy programtervező informatikusokból álló csoportba botlottunk. A nagyobb társaságból Anikó és Balázs válaszoltak egyedül a kérdésre, hogy fel tudnák-e sorolni a kivégzett tisztek nevét. Közös munkával Damjanich János és Kiss Ernő nevét említették, Anikó úgy emlékezett, hogy Wesselényi is volt köztük.
Az E épület előtt négy anglisztika szakos lányt kérdeztünk meg. A négy lány közül Orsi – bár 1856-hoz kötötte október hatodikát –, felsorolta Lázár Vilmos, Gróf Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Schweidel József, Lovag Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knezich Károly, Gróf Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és Gróf Vécsey Károly nevét, tizenkettőt a tizenháromból.
Az A épület előtti szökőkútnál a vegyészmérnök szakos Norbert Aulich Lajost, Gróf Dessewffy Arisztidet, Lovag Poeltenberg Ernőt és Kiss Ernőt tudta megnevezni az 1849. október 6-án, Aradon kivégzett tizenhárom vértanú közül.
Minden évben megemlékezünk erről a napról. Azt mondjuk, tudjuk, ki volt Haynau, ki volt az aradi tizenhárom, és azt mondjuk, tudjuk, hogy miért kellett nekik életüket áldozniuk a Kossuth Lajos által magyar Golgotának nevezett Aradon. De a tegnap szerzett tapasztalatok alapján a fiatalok tudása még nem elég biztos a múltunkról.
