Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

Drágulnak a forinthitelek

2011. október 4. 17:59 // Forrás: MTI
A jelek arra mutatnak, hogy egyes bankok szándékosan túlárazzák a forinthiteleket - vélekedik Rogán Antal.

Rogán Antal szerint az összehangoltság, a kartellezés gyanúját veti fel, hogy az elmúlt napokban, vagyis a devizahitelek egyösszegű, rögzített árfolyamon történő végtörlesztésének engedélyezése után több bank megemelte forinthiteleinek kamatait.

A parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke ezért - mint keddi sajtótájékoztatóján elmondta - arra kéri a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökét, vizsgálja ki, hogy a versenytörvényt megsértve összejátszottak-e a bankok a hitelkamatok megemelésekor. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnökét pedig arra, állapítsa meg, hogy a bankok a pénzintézeti és a fogyasztóvédelmi törvények betartásával jártak-e el a forinthitelek kamatainak megdrágításakor.

Rogán Antal kifejtette: az elmúlt napokban a bankrendszer több szereplője szinte azonos időben döntött forinthitelei - eltérő mértékű - drágításáról úgy, hogy a jegybanki alapkamat időközben nem emelkedett, a forrásköltségek érdemben nem változtak, és forrásszűke sincs. A kormánypárti politikus egyetlen bankot vagy hitelterméket sem nevesített, de példaként hozta, hogy van olyan pénzintézet, amely több mint 2 százalékkal emelte forinthiteleinek kamatait.

A jelek arra mutatnak, hogy egyes bankok szándékosan túlárazzák a forinthiteleket, és azok következetes drágításával arra törekednek, hogy "a végtörlesztés lehetősége ne legyen lehetőség, vagy csak nagyon keveseknek" - tette hozzá, megjegyezve, hogy ez ellentétes a kormány szándékaival és feltehetően a törvényekkel is.

Mint mondta, számítottak banki ellenállásra a végtörlesztés miatt, a pénzintézetek azonban csak a jogszabályok betartásával tehetnek ellenlépéseket. A fideszes politikus szerint a forinthitelek drágítása, a forinthitelpiac lezárásának szándéka nem tartozik ebbe a körbe, arra a devizahitelek fix árfolyamú rögzítése és az esetlegesen abból következő veszteség nem szolgáltat alapot.

Rogán Antal azt várja, hogy a GVH vizsgálata hosszabb időt vesz igénybe, ezért kérte a PSZÁF-elnököt, hogy tárja fel, a bankok megfelelő indokkal támasztották-e alá a hitelkamatok emelését. Mint mondta, a reményei szerint gyors vizsgálat eredményeit a referenciaalapú kamatozásról szóló - rövidesen a parlament elé kerülő - szabályozás kialakításakor is figyelembe veszik.

"Érdemes a magyar bankok árazási gyakorlatát alaposabban megvizsgálni, mert az ilyen hektikus változások minden alkalommal felvetik azt a gyanút, hogy a bankszektor nem piaci folyamatokhoz igazodva, hanem önös érdekből változtat a hitelkamatokon" - fogalmazott. Ezt azzal egészítette ki: mindez csak erősíti meggyőződésüket, hogy a referenciakamatozásra - amelyről Orbán Viktor miniszterelnök a parlament őszi ülésszakának első napján, az országvédelmi akciótervet ismertetve tett említést - szükség van.

Ezzel kapcsolatban Rogán Antal elmondta: erre vonatkozó javaslatuk október végéig a parlament elé kerülhet, ha azonban a forinhitelek drágítása folytatódik, "elképzelhető, hogy fel fogjuk gyorsítani a szabályozás Országgyűlés elé kerülését".

Arra a kérdésre, milyen eszközei vannak az államnak abban az esetben, ha a banki kartellezés gyanúja nem igazolódik, Rogán Antal azt válaszolta: "elmúltak azok az idők, amikor a bankrendszer szereplői tetszésük és kedvük szerint, egyoldalúan változtathattak a szerződéses feltételeken, hitelkondíciókon", ezért van pénzintézeti és fogyasztóvédelmi szabályozás.

Arra az újságírói felvetésre, hogy a GVH eljárása hónapokig tarthat, a végtörlesztést azonban csak az év végéig lehet igényelni, így gyors megoldásra van szükség, a fideszes politikus úgy reagált: "azt hiszem, a gyorsaságban nálunk sosem szokott lenni hiba". Ugyanakkor közölte, nem tervezik meghosszabbítani a végtörlesztés igénylésének határidejét.

A kartellezéssel kapcsolatos bizonyítékokat firtató kérdésre úgy felelt, nem lát elfogadható magyarázatot az egyidejű kamatemelésre, a vizsgálatot azonban a versenyhivatalnak kell lefolytatnia, ha van bizonyíték, nekik kell előkeríteniük. "Arra vonatkozóan, hogy a bankszövetségben egymás között mit beszélnek, nem rendelkezem bizonyítékkal. (...) De a versenyhivatalnak minden eszköze megvan arra, hogy a bankok egymás közötti levelezését és a bankszövetség ülésein elhangzottakat érdemben megvizsgálja" - jelentette ki.

Ugyancsak kérdésre válaszolva Rogán Antal elmondta: nem tart attól, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítené a végtörlesztésre vonatkozó szabályozást. Két alkotmánybírósági határozatot is idézett, amelyek szerint különösen a hosszú ideig fennálló szerződéses jogviszonyok esetében a körülmények megváltozása okot adhat az állami beavatkozásra.

vehir.hu
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. tegnap 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. tegnap 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. tegnap 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.