Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
10°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
10°C

Új elnök

2011. szeptember 21. 11:37 // Forrás: VCK elnöksége
Tisztújító nyílt közgyűlést tartott a Veszprémi Civil Kerekasztal szeptember 20-án, kedden a VMK-ban.

A rendezvényen résztvevők megvitatták és elfogadták az elnökség elmúlt éves tevékenységről szóló beszámolót. Ezt követően a civil szervezetek delegáltjai a közgyűlés elnökének megválasztották Gadár Lászlót, a Várfok Alapítvány elnökét.

A korábbi elnökségi tagok – Mayer Rózsa, Farkas András, Heiter Sándor és Farkas László – újraválasztása mellett Arany Szilviát elnökségi tagnak választották. A korábbi elnök, Vass Tibor öt éves elnöki tevékenységéről, azt megköszönve, elismeréssel szólt mindenki.

A közgyűlésen megjelent Némedi Lajos alpolgármester, aki gratulált az új elnöknek és elnökségnek, egyben az önkormányzat együttműködési szándékáról biztosította a jelenlévőket, majd az újonnan megválasztott elnök, Gadár László ismertette a Veszprémi Civil Kerekasztal munkájával kapcsolatos fejlesztési koncepcióját, amelyet tervei szerint a partnerség fog jellemezni. Partnerség az önkormányzattal, partnerség a civil szerzetek között és partnerség más együttműködő szervezetekkel.

A közgyűlés több feladatot értékelt, és egyetértésben kiemelten fontosnak határozta meg a jelenleg is folyó városi civil szervezetek felmérését, amit ki kell egészíteni a szervezetek kapacitásának, infrastruktúrájának, tudásának, szakember hátterének felmérésével. Folytatni kell a szervezetfejlesztést és az átalakított civil-veszprem.hu honlap alkalmazási lehetőségeinek kihasználását, valamint meg kell kezdeni a 2012. évi Civil Nap szervezését.

A Civil Kerekasztal tagjai egyetértettek abban, hogy a közös munkának jelentős eredménye a Civil Nap és a Sporttal Veszprémért Díj, illetve a város civil életében történő egyre meghatározóbb részvétel.

vehir.hu
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. ma 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. ma 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.