Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
10°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
10°C

Bemutatták a balatoni korona terveit

2011. szeptember 19. 18:02
A tervek szerint 2012. január 1-jén hozzák forgalomba a balatoni koronát, Veszprém és további hat település közös helyi pénzét.

A megyeszékhely kezdeményezéséhez eredetileg Balatonalmádi, Balatonfüred, Nemesvámos és Várpalota csatlakozott, az elmúlt hónapokban azonban Tihany és Litér is jelezte, részt kíván venni ebben a közös munkában – hangzott el a Dubniczay-palotában hétfőn azon a sajtótájékoztatón, ahol bemutatták a balatoni korona terveit. A címleteken a csatlakozó települések jeles személyiségei, valamint jellemző épületei kaptak helyet – ismertette Porga Gyula polgármester.

– A helyi pénz elkészítésekor úgy kapjuk a legjobb eredményt, ha a legjobb szakértőket kérjük fel – hangsúlyozta Leitold László, a Kinizsi Bank vezérigazgató-helyettese. Ennek értelmében a terveket Vagyóczky Károly készítette, az ő nevéhez fűződik valamennyi hazai forgalomban lévő pénz tervezése.

A festőművész, grafikus elmondta, ragaszkodott a magyar bankjegytervezési hagyományokhoz, ezzel együtt alkalmazott többféle biztonsági megoldást is. – Vizuális szempontból a portré az egyik legfontosabb része a bankjegyeknek, ami tartalmaz egyfajta eszmeiséget is, s nagyon pontos elkészítést igényel – hívta fel a figyelmet Vagyóczky Károly. A bankjegyeken I. András (20 000), Gizella királyné (10 000), Óvári Ferenc (5 000), Thuri György (2000), Horváth Balázs (1000) és Jókai Mór (500) arcképei látszanak majd.

A nyomdai előkészítést és a biztonsági elemek elhelyezését végző Jura Trade Kft. képviselője, Barát Gellért a biztonsági technikák széles körét ismertette. Elmondta, ezek közül több csak UV-fénynél tűnik elő.

A helyi pénz bevezetése az önkormányzatok, helyi vállalkozások és a lakosság közös érdeke. Az alapvető szándékok között szerepel a helyi gazdaság fejlesztése és a munkahelyteremtés, ugyanakkor erősíti a lokálpatriotizmust, és egyben idegenforgalmi attrakció is. A balatoni korona várhatóan 2012. január 1-jén kerül forgalomba. A helyi pénz utalványnak minősül, de többször is fel lehet használni fizetések során úgy, mint egy átlagos bankjegyet – hangzott el egy májusi sajtótájékoztatón.
 

Cseh Zoltán
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. ma 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. ma 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.