Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
11°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
11°C

Meghalt Böröczky József humorista

2011. szeptember 17. 18:32 // Forrás: MTI
Életének 64. évében, hosszú betegség után elhunyt Böröczky József humorista, motorsport-szakkommentátor.

A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett művész méltó búcsúztatásáról a Mikroszkóp Színpad a későbbiekben intézkedik - közölte a Mikroszkóp Színpad szombaton az MTI-vel.

Böröczky József 1948. március 3-án született Budapesten. 1976-tól a Kamara Varieté tagja volt. 1985-ben a Vidám Színpad társulatához csatlakozott, majd 1992-ben átment a Mikroszkóp Színpadra.

A Paródiák Kádártól Clintonig című albumán 15 változatban – magyar, francia, német, vietnami, olasz, szlovák, arab, görög, finn, spanyol, román, kínai, szerb, japán, orosz – adott elő nyelvparódiákat.
Szerepelt az HBO „Mennyi? 30!” című műsorában is.

Másik szakmája a motorverseny-közvetítés volt. Farkasházy Tivadar nevezte el Böröczkyt a hazai motorsport mozgó lexikonának. Több mint 10 évig volt az Eurosport kommentátora.

Hasnyálmirigy-daganatot diagnosztizáltak nála máj­áttétekkel, eleinte kemoterápiás kezelést kapott, de ezt le kellett állítani, mivel később agyvérzése lett. Később egy budai rehabilitációs központban kezelték. 2011. szeptember 17-én hunyt el - olvasható a wikipédián.
 

vehir.hu
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. ma 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. ma 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.