Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
11°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
11°C

Elmaradt a várt fellendülés

2011. szeptember 16. 18:30 // Forrás: MTI
A várakozásnál rosszabbul, a tavalyi évhez hasonlóan alakultak a Balatoni Hajózási Zrt. forgalmi adatai az idei nyári szezonban.

Erről Horváth Gyula, az önkormányzati tulajdonban lévő balatoni hajózási társaság vezérigazgatója számolt be az MTI-nek pénteken.

Az augusztus végéig összesített adatok szerint az idei balatoni szezonban összesen 580,2 ezren utaztak a társaság hajóin, ami 99,6 százaléka az egy évvel korábbi adatnak. Ezen belül a menetrend szerinti hajójáratokon 99,8, a program és sétahajókon 98,9 százalékát sikerült elérni a tavalyi utaslétszámnak.
A kompon 750,7 ezer utast szállítottak, 3,4 százalékkal többet, mint tavaly. Továbbá 221,2 ezer autót, ami 3,3 százalékkal, és 36,3 ezer kerékpárt, ami 18,3 százalékkal múlta felül a tavalyi adatokat.

A társaság boglári kempingjében 13.542 vendégéjszakát töltöttek el a turisták, ez a tavalyi adatoknál 5 százalékkal kevesebb. A szemesi kempingben viszont 12.299 volt a vendégéjszakák száma, a korábbi adatoknál 2,9 százalékkal több. A társaság az idén többféle akcióval csalogatta a vendégeket siófoki szállodájába, ahol 4985 vendégéjszakát számláltak augusztus végéig, ami 119,1 százalékkal múlja felül az elmúlt év hasonló adatát. A bevétel növekedése azonban ennél szerényebben alakult az akciók miatt.
A vitorláskikötői üzletág 7-8 százalékkal növelte a bevételét. A kikötők kapacitáskihasználtsága átlagosan 90 százalékos, ami a tó déli partján több esetben 99-100 százalékos telítettséget jelenti.

Horváth Gyula szerint az idei nyári szezonban benne volt a lehetőség, hogy érdemben javuljanak a forgalmi adatok, de a főszezonban több hétig tartó hideg, szeles időjárás olyan kiesést okozott, ami miatt átlagosan csak a tavalyi eredményeket sikerült megismételni. (Az elmúlt évben a hajózási társaság az utóbbi évtizedek leggyengébb évét zárta, leginkább a nagy rendezvények elmaradását is okozó nagy viharok miatt) Az augusztus végéig kitartó meleg nem csalogatott már vissza érdemben fizetőképes keresletet a hajózási cég számára, viszont a szeptemberi utószezonban eddig 6-8 százalékkal is többen utaztak a társaság hajóin, mint egy évvel korábban. Ez ugyan kedvező jelenség, de számottevően már nem változtat a cég idei eredményein - mondta a vezérigazgató.

A Balatonon október 2-ig tart a hajózási szezon. A folytatódó jó idő, vagy egyéb igény estén indítanak további járatokat hétvégenként, amelyről a társaság honlapján lehet informálódni. Indulnak hajók majd a nagyobb őszi balatoni rendezvényekre, így a tihanyi gardafesztiválra, és a szigligeti fogas-fesztiválra is.
 

vehir.hu
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. ma 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. ma 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.