Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
13°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
13°C

A légópincébe is bemehetünk

2011. szeptember 15. 12:41 // Forrás: Veszprém TV
A Kulturális Örökség Napjainak célja hozzáférhetővé, ingyenesen megtekinthetővé tenni emlékhelyeket, műemlékeket, felhívva a figyelmet az értékekre.

A hagyomány szerint szeptember harmadik hétvégéje tartják meg, ennek értelmében szeptember 17-én, szombaton többek között kinyitják a veszprémi várbörtönt, illetve meg lehet látogatni – ingyenesen – a Benedek-helyi légópincét, vagy éppen a kisvasutat – hangzott el a szerdai sajtótájékoztatón a városházán.

Ezen kívül a Miklós utcában található Szilágyi László emlékszoba, a Bakonyi ház és a gyulafirátóti Hadnagy László-gyűjtemény is fogadja az érdeklődőket.

A Dubniczay-palotában koncert, színházi előadás lesz, vasárnap pedig kézműves foglalkozások is zajlanak. A várbörtönben előzetes jelentkezés alapján indulnak majd a csoportok. A kisvasút alagútjához és a Benedek-hegyi óvóhelyre ajánlatos zseblámpát vinni a látogatóknak.

A Kulturális Örökség Napjai jegyében szeptember 17-18-án egy jegy áráért tekinthető meg a
Laczkó Dezső Veszprém Megyei Múzeum összes kiállítása, a Művészetek Háza pedig mindkét napon ingyenesen látogatható. A Dubniczay-palotában három kiállítás várja az érdeklődőket. A László Károly Gyűjtemény a múlt század képzőművészetéből nyújt keresztmetszetet; A tégla dicsérete című fotókiállítás a Magtárban tekinthető meg. A Várgalériában a győri Radnai Gyűjteményből látható válogatás, olyan festőóriások művei, mint Derkovits Gyula, Szőnyi István, Egry József, Bernáth Aurél, Barcsay Jenő, Hincz Gyula. Szombaton este 18 órától Gotthy ad koncertet a palota udvarán, majd 20 órától a Szent Genéziusz Kultúr Kommandó előadásában Dorde Lebovic Csapda című színdarabját – Tóth Loon rendezésében – láthatják. Szereplők: Máté P. Gábor és Szűcs László. Mindkét program ingyenes. Vasárnap délután 14 órától kézműves foglalkozások, bemutatók várják az érdeklődőket, 15 órától pedig – szintén ingyenes – tárlatvezetéssel lehet végigjárni a László Károly Gyűjteményt.

A rendezvénysorozat részletes programja ide kattintva tekinthető meg.

Cseh Zoltán
további cikkek
68 emberrel 27 órányi izgalmas beszélgetés egy kötetbe sűrítve kultúra 68 emberrel 27 órányi izgalmas beszélgetés egy kötetbe sűrítve A képernyőről a lapokra költözött a veszprémi StúDió podcast. Dióssy László és Wéber László népszerű beszélgetőműsorából a páros kiválasztott 68 „megkerülhetetlen” embert, akiknek az interjúit kötetbe foglalták. A péntek délután a Betekints Hotelben tartott bemutatón több érdekes és olykor megmosolyogtató kulisszatitkot is felfedtek a szerzők a könyvről. tegnap 13:11 Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. 2026. március 18. 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.