Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 9. Gergely
Veszprém
20°C
2024. május 9. Gergely
Veszprém
20°C

Juhász pótolhatja Mehlmannt

2011. augusztus 29. 19:24 // Forrás: veszprembarabaskc.hu
Az elmúlt hetekben gőzerővel kereste a megoldást Mehlmann távozására a Veszprém Barabás KC. A Debrecentől érkező, több poszton is bevethető játékosra esett a választás.

A próbajátékon szerepelt, norvég Marianne Storkast nem igazolja le a VBKC, miután a Veszprémben töltött egy hét alatt játszott két mérkőzésen nem mutatott jó teljesítményt.

Kevesebb, mint egy héttel a bajnoki rajt előtt már sürgető volt egy új játékos igazolása. A klub vezetése megállapodott a magyar válogatottban is szereplő Juhász Gabriellával. A nemzeti csapatban balszélsőként játszó kézilabdázóra irányítóként is számít Gyurka János. Korábban erre a posztra is keresett játékost a VBKC, Juhásznak pedig nem idegen a feladat, hiszen a DVSC-ben játszott már irányítóként.


Fotó: dvsckezilabda.hu

– Juhász Gabi elsődlegesen szélső, de játszott már a BL-ben és a bajnokságban is irányítót. Tekintettel a mostani, Mehlmann okozta helyzetre, ő egy jó megoldás lehet számunkra, hiszen egyébként is kellett volna egy irányítót igazolnunk. Szombaton kezdődik a bajnokság, így gyorsan kellett lépnünk, Juhászra elsősorban irányítóként számítok, bízom benne, hogy gyorsan be tud épülni a csapatba – mondta Gyurka János, a VBKC mestere.

A 26 éves, 170 cm magas kézilabdázó júniusban nem tudott megegyezni a Debrecennel, új szerződése még nem volt, viszont az alapozást végigcsinálta, így jó formában várja a bajnoki rajtot.

– A Győri ETO-nál voltam alapozni, nem szerettem volna, hogy a legfontosabb másfél hónap kiessen, mindenképpen edzeni akartam. Mindenféle szempontból a Veszprém ajánlata volt a legmegfelelőbb számomra, szakmailag is jó kihívásnak tartom. Debrecenben is bevetettek már irányító poszton, ez több felelősséggel jár, ami mindig motivál engem, szeretem a kihívásokat. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy szélsőként is játszani fogok, ezt majd a csapat taktikája és az edző el fogja dönteni. Döntésemben szerepet játszott az is, hogy komoly célokat tűzött ki a Veszprém, valamint két csapattársammal is együtt játszottam Debrecenben – mondta a csapat új szerzeménye.

A hivatalos papírmunka elintézése után szombaton, a Győri Audi ETO KC ellen már bemutatkozhat Juhász Gabriella.

Forrás: veszprembarabaskc.hu

vehir.hu
további cikkek
Sterbik Árpád elhagyhatta a kórházat, hosszú rehabilitáció vár rá Telekom Veszprém Sterbik Árpád elhagyhatta a kórházat, hosszú rehabilitáció vár rá A Telekom Veszprém csütörtökön hivatalos Facebook-oldalán számolt be Sterbik Árpád állapotáról. A bejegyzés szerint a sikeres műtéti beavatkozásnak köszönhetően a kézilabdacsapat kapusedzője elhagyhatta a kórházat, ugyanakkor hosszabb rehabilitáció és szigorú pihenés vár rá. ma 12:31 Férfi kézilabda vb-selejtező: Litvánia ellen kezdődik az olimpiai felkészülés férfi kézilabda-válogatott Férfi kézilabda vb-selejtező: Litvánia ellen kezdődik az olimpiai felkészülés A magyar férfi kézilabda-válogatott csütörtökön és vasárnap Litvániával játszik a jövő évi világbajnokság selejtezőjében, amely egyben az olimpiai felkészülés "nulladik" állomása. tegnap 9:06 Kézilabda BL: az Esbjerggel játszik a Győr a női elődöntőben női kézilabda BL Kézilabda BL: az Esbjerggel játszik a Győr a női elődöntőben A Győri Audi ETO KC a dán Team Esbjerggel találkozik a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében. 2024. május 7. 22:09 A minőségi játékoskeret mellé minőségi edzőket szeretnének a szurkolók Telekom Veszprém A minőségi játékoskeret mellé minőségi edzőket szeretnének a szurkolók A Veszprémi Szurkolói Egyesület felhívására több százan gyűltek össze kedd este az aréna előtti téren. A végig békés hangulatú eseményen Gyurákovics István vezérszurkoló és Pardi Károly korábbi játékos is kritikát fogalmazott a Telekom Veszprém edzői párosának és dr. Csík Zoltán vezérigazgató munkájával szemben. 2024. május 7. 20:41

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.