Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nagytakarítás minden reggel

2011. augusztus 1. 17:17
Az Utcazene Fesztivál nem csak a szórakozásról szólt, a bulizók jelentős mennyiségű hulladékot hagytak maguk után, azonban másnapra mindig rend volt a városban. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A „VKSZ” Zrt az önkormányzattal kötött szerződése alapján, a közterület tisztán tartása értelmében látta el az Utcazene Fesztivállal kapcsolatos takarítási munkákat – tudtuk meg Gősi Zoltántól. A városgazdálkodási igazgatóhelyettes elmondta, ehhez idén szelektív hulladékgyűjtés is párosult.

Ebben az évben a korábbi 120 literes edényeket 240 literesre cserélték, amiből 160 darabot helyeztek el a fő közlekedési utakon. – Ennek ellenére volt, aki elszórta a felesleges italos dobozt, poharat, de ez a fesztivál velejárója – mondta Gősi Zoltán hozzátéve, összesen 20 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fesztivál ideje alatt, de ebbe beletartoznak a közterületi hulladékgyűjtők is. Szelektíven 180 kg gyűlt össze.

Minden reggel fél hatkor álltak neki a takarításnak, teljes létszámmal és gépparkkal zajlott a belváros rendbetétele, amivel a déli órákra végeztek a kollégák – árulta el Gősi Zoltán. Azonban nem csak hulladék került a földre a rendezvény ideje alatt. Ezzel kapcsolatban a VKSZ Zrt városgazdálkodási igazgatóhelyettese úgy vélekedett, sok helyen hagytak különböző foltokat az utcazene alatt, pedig mintegy 40 ideiglenes wc-t állítottak fel a belvárosban, valamint a nyilvános illemhelyek is hajnali négyig nyitva tartottak. A fesztivál lezárását követően a lehetőségeikhez képest igyekeztek megszüntetni a visszamaradt nyomokat.
 

Cseh Zoltán
vehir.hu
további cikkek
Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e közélet Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a javaslatot. tegnap 11:37 Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé közélet Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé Aranyosvölgy múltja, jelene, jövője; ingatlaneladások Veszprémben - ki, mikor, miért, mennyiért - a városi közéletet foglalkoztató legfontosabb témák közül több is előkerült a Veszprém televízió hétfő esti rendhagyó magazinműsorában, ahol Porga Gyula polgármestert ezúttal Herendi Gábor, a televízió főszerkesztője mellett két másik helyi újságíró, Szalóki Viktor, a 82nullanulla társalapítója, valamint a Vehír főszerkesztője, Hajas Bálint kérdezte. Cikkünkben vágatlanul megmutatjuk a beszélgetést. tegnap 9:40 A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető közélet A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető A veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola jelenlegi igazgatója, Horváth Szilárd kapta meg a Veszprémi Tankerületi Központ vezetését. November 5-én kezdi meg munkáját az új tisztségben. A kinevezés egy országos vezetőváltási folyamat része, amelyet az oktatási tárca a tankerületek működésének szemléletváltásával köt össze. tegnap 9:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.