Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Távoznia kell tisztségéből a polgármesternek

2011. július 26. 16:53 // Forrás: MTI
Pénzügyi válságba és morális csődbe jutott Ajka városa Schwartz Béla MSZP-s polgármester vezetésével. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Ezért a Fidesz helyi csoportja felszólítja, hogy haladéktalanul mondjon le, és távozzon a tisztségéből - mondta Stolár Mihály, a Fidesz ajkai elnöke kedden a városháza előtt tartott sajtótájékoztatón.

Közlése szerint a 11 milliárd forint éves költségvetésű önkormányzat adósságállománya meghaladja a 7 milliárd forintot, s ebből csaknem 1,5 milliárdos összeg 120 napon túli tartozás. Könyvvizsgálói jelentésre hivatkozva azt mondta, hogy az elmúlt egy évben a szállítói tartozások 63 százalékkal növekedtek.

Stolár Mihály szerint a pénzügyi válság mellett "morális csődről" is szó van. Úgy fogalmazott, hogy "a város polgármestere hivatali vesztegetésre tett kísérletet". Szavai szerint Schwartz Béla arra tett ajánlatot, hogy ha a Fidesz-frakció és Ékes József (Fidesz-KDNP) ajkai országgyűlési képviselő leállítja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ajkai vizsgálatát, akkor ennek fejében bizottsági elnöki és igazgatótanácsi tagsági helyeket kaphatnak.

Ezt visszautasították - mondta Stolár Mihály, hozzátéve: gazdasági bűncselekmények miatt ugyanakkor folynak rendőrségi vizsgálatok "ismeretlen tettes" ellen. A helyi Fidesz-elnök hangsúlyozta: a polgármester a május elsejei, egyben anyák napi beszédében jobboldali politikusokat rágalmazott, s az érintettek emiatt feljelentést tettek ellene.

Stolár Mihály rámutatott: a regionális környezetvédelmi felügyelőség különböző szabályszegések miatt 15 millió, majd 400 ezer forintra bírságolta az önkormányzat cégét, az Avar Kft.-t. Közbeszerzési eljárás mellőzése miatt 5 millió forintra bírságolták az önkormányzatot, az ÁSZ pedig egymillió forintos büntetést szabott ki - mondta.

"A pénzügyi válságból és morális csődből csak Schwartz Béla nélkül tud kijutni a város, ezért haladéktalanul mondjon le" - jelentette ki a Fidesz helyi elnöke.

Azt hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Reitter István, a KDNP városi elnöke is, hogy a szocialista polgármester "morálisan megbukott, és nincs más választása, mint hogy veszi a kalapját", és elmegy Ajkáról haza Veszprémbe. Elmondta: neki felkínálta az MSZP-frakció, hogy évi 720 ezer forintért - megbízási szerződés alapján - foglalkozzon egyházügyekkel.

Horváth József, Ajka MSZP-s alpolgármestere az MTI-nek elmondta: a város adósságállománya nem 7 milliárd forint, hanem 3 milliárd alatt van. Ismertetése szerint már az Orbán-kormány alatt nyert a város 1,6 milliárd forintos uniós támogatást, nemrég pedig 600 millió forintos fejlesztési hitelhez jutottak hozzá. Úgy fogalmazott, hogy Ajka gazdálkodása "elfogadható".

Az alpolgármester hangsúlyozta azt is, hogy az Ékes József által titokban készített magnófelvétel nem Schwartz Bélával folytatott négyszemközti beszélgetés alapján készült, hanem a szocialista és a fideszes frakció harmadik egyeztetésén, az októberi választások után. Szó nem volt arról, hogy a polgármester négyszemközt kérte volna az ÁSZ-vizsgálat leállítására Ékes Józsefet, és ennek fejében bizonyos tisztségeket ajánlott volna fel - fogalmazott Horváth József.

Rámutatott: a két frakció megbeszélésén - amelyet Ékes József eszerint titkokban felvett - "ők jöttek konkrét igényekkel bizottsági tagsági és tanácsnoki tisztségeket illetően". Reitter István például egyházügyi tanácsnoki helyet kért havi 148 ezer 800 forintos tiszteletdíjért.

Horváth József emlékeztetett arra, hogy valóban felvetette Schwartz Béla a két frakció megállapodását követően - még mindenki jelen volt -, hogy zajlik egy ÁSZ-vizsgálat a városnál (feljelentés alapján), s a továbbiakban ne tegyenek már feljelentéseket, hiszen úgyis jön még egy soros ÁSZ-vizsgálat is. Ékes József akkor egyáltalán nem zárkózott el ettől a kéréstől - jegyezte meg az alpolgármester.

vehir.hu
további cikkek
Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e közélet Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a javaslatot. tegnap 11:37 Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé közélet Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé Aranyosvölgy múltja, jelene, jövője; ingatlaneladások Veszprémben - ki, mikor, miért, mennyiért - a városi közéletet foglalkoztató legfontosabb témák közül több is előkerült a Veszprém televízió hétfő esti rendhagyó magazinműsorában, ahol Porga Gyula polgármestert ezúttal Herendi Gábor, a televízió főszerkesztője mellett két másik helyi újságíró, Szalóki Viktor, a 82nullanulla társalapítója, valamint a Vehír főszerkesztője, Hajas Bálint kérdezte. Cikkünkben vágatlanul megmutatjuk a beszélgetést. tegnap 9:40 A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető közélet A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető A veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola jelenlegi igazgatója, Horváth Szilárd kapta meg a Veszprémi Tankerületi Központ vezetését. November 5-én kezdi meg munkáját az új tisztségben. A kinevezés egy országos vezetőváltási folyamat része, amelyet az oktatási tárca a tankerületek működésének szemléletváltásával köt össze. tegnap 9:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.