Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Épül az onkológiai centrum

2011. július 25. 16:10
Két éven belül megépül az onkológiai centrum Veszprémben. A projekt teljes költségvetése több mint 3,6 milliárd forint. A PIC-et is fejlesztik. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

2000 után volt szó először arról, hogy Veszprémbe onkológiai centrum épüljön, azonban a pályázati kiírás sokáig elmaradt. Az elmúlt időszak egészségügyi miniszterei több alkalommal is ígéretet tettek arra, megtörténik a pályázat kiírása, ami érdekes módon az önkormányzati választások kampányában valósult meg – hívta fel a figyelmet dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő a megyeházán tartott sajtótájékoztatón, hétfőn.


Dr. Kovács Zoltán

Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke elmondta, több mint 2,3 milliárd forint uniós támogatást nyert el a megyei kórház onkológiai centrum létrehozására, a megyei önkormányzat 1,3 milliárd forintot tesz hozzá a projekt megvalósulásához, ezzel a térség daganatos betegeinek sikerül nagyobb életesélyt adni. A program végrehajtásával a Közép-dunántúli régió onkológiai betegeinek komplex onkológia ellátását végezhetik el, ami két éven belül megvalósul.


Lasztovicza Jenő

Az onkológiai fejlesztés hozza magával a diagnosztikus és terápiás ellátások széles tárházát. A pályázatok egymásra épülve nem csak hatalmas pénzt hoznak a kórház életébe, hanem szakmai fejlődéssel is jár – húzta alá dr. Dávid Gyula, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház orvosigazgatója.


Dr. Dávid Gyula

A sajtótájékoztatón elhangzott, a kórház pályázatot nyújtott be a Perinatalis Intenzív Centrum (PIC) fejlesztésére is, ennek köszönhetőn a koraszülött-újszülött ellátás színvonala javul jelentősen. A 240 millió forintos uniós támogatásnak köszönhetően gép-, műszer beszerzésre, épületfelújításra, illetve olyan informatikai rendszer felépítésére kerül sor, ami szinte egyedülálló a világban. Az 1995-ben korszerű, egységes műszerparkkal felszerelt centrum jelentős mértékben hozzájárult, hogy megyénk csecsemőhalálozási mutatói tartósan a legalacsonyabbak.

Jelentős forrásokhoz jutott a megyei kórház az utóbbi 1,5 évben. A most bejelentett támogatások mellett a sürgősségi ellátás javítására 350 millió forintot nyert, a struktúra átalakítással pedig egy 4,5 milliárd forintos projekt indult el a közelmúltban.

Cseh Zoltán
további cikkek
Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e közélet Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a javaslatot. tegnap 11:37 Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé közélet Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé Aranyosvölgy múltja, jelene, jövője; ingatlaneladások Veszprémben - ki, mikor, miért, mennyiért - a városi közéletet foglalkoztató legfontosabb témák közül több is előkerült a Veszprém televízió hétfő esti rendhagyó magazinműsorában, ahol Porga Gyula polgármestert ezúttal Herendi Gábor, a televízió főszerkesztője mellett két másik helyi újságíró, Szalóki Viktor, a 82nullanulla társalapítója, valamint a Vehír főszerkesztője, Hajas Bálint kérdezte. Cikkünkben vágatlanul megmutatjuk a beszélgetést. tegnap 9:40 A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető közélet A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető A veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola jelenlegi igazgatója, Horváth Szilárd kapta meg a Veszprémi Tankerületi Központ vezetését. November 5-én kezdi meg munkáját az új tisztségben. A kinevezés egy országos vezetőváltási folyamat része, amelyet az oktatási tárca a tankerületek működésének szemléletváltásával köt össze. tegnap 9:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.