Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Magyarok sérültek meg Horvátországban

2011. július 23. 18:31 // Forrás: MTI
Négy magyar fiatal sérült meg szombat hajnalban Zára (Zadar) közelében, amikor autójuk sziklának ütközött. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A Splitben dolgozó magyar konzul, Szlanyinka Anna az MTI-nek elmondta: a kocsiban ülők közül egy ember súlyos sérüléseket szenvedett, hárman könnyebben sérültek meg. Az autó utasait a zárai kórházba szállították, ahonnan várhatóan néhány nap után távozhatnak.

A fiatalok a tengerpartra igyekeztek, a sofőr feltehetően az éjszakai vezetés után elfáradt, ez okozhatta az A1-es autópályán történt balesetet. A konzul hozzátette: Dalmáciában már az éjszaka nagy viharok voltak, erős széllel járt az esőzés, és emiatt az utak is csúszóssá váltak.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a megváltozott időjárás miatt nagyobb odafigyeléssel kell vezetnie az autósoknak. A Horvátországba igyekvő turistáknak mindenképpen ajánlott utasbiztosítást kötni, amit a most balesetet szenvedett társaság tagjai nem mulasztottak el.
 

vehir.hu
további cikkek
Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e közélet Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a javaslatot. tegnap 11:37 Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé közélet Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé Aranyosvölgy múltja, jelene, jövője; ingatlaneladások Veszprémben - ki, mikor, miért, mennyiért - a városi közéletet foglalkoztató legfontosabb témák közül több is előkerült a Veszprém televízió hétfő esti rendhagyó magazinműsorában, ahol Porga Gyula polgármestert ezúttal Herendi Gábor, a televízió főszerkesztője mellett két másik helyi újságíró, Szalóki Viktor, a 82nullanulla társalapítója, valamint a Vehír főszerkesztője, Hajas Bálint kérdezte. Cikkünkben vágatlanul megmutatjuk a beszélgetést. tegnap 9:40 A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető közélet A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető A veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola jelenlegi igazgatója, Horváth Szilárd kapta meg a Veszprémi Tankerületi Központ vezetését. November 5-én kezdi meg munkáját az új tisztségben. A kinevezés egy országos vezetőváltási folyamat része, amelyet az oktatási tárca a tankerületek működésének szemléletváltásával köt össze. tegnap 9:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.