Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elismerték a bűncselekmény elkövetését

2011. július 13. 11:52 // Forrás: Veszprém MRFK
A kedden Veszprémben történt emberölés kísérletének gyanúsítottjai beismerő vallomást tettek. A két férfit már a bűncselekmény napján elfogták a rendőrök. Videó! Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Kedden hajnali fél ötkor Veszprém Dózsaváros részén saját háza előtt adtak le több lövést kézi lőfegyverből egy férfira. A 40 éves helyi férfit életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

Forró nyomon, több szálon indult meg a nyomozás és néhány órával a bűncselekmény elkövetése után már a rendőrség látókörébe került a 26 éves veszprémi M. S. és a 26 éves olaszfalui S. T. A két férfit tegnap elfogták és előállították a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol mindketten feltáró jellegű beismerő vallomást tettek. A gyanúsítottak által elmondottakat megerősítette tanúvallomásában a tegnap este kihallgatott sértett is.

S. T.-t a támadás elkövetésével, míg M. S.-t a bűncselekményre való felbujtással gyanúsította meg a rendőrség. A nyomozás jelenlegi adatai alapján a bűncselekmény elkövetésének oka az M. S. és a sértett közötti korábbi konfliktus volt. A két félnek családi vonatkozású elszámolási vitája volt egymással. Ezt nevezte meg okként M. S., amiért barátját – a sértettet személyesen nem ismerő – S. T-t az emberölésre felbujtotta. A nyomozás adatai szerint M. S. mutatta meg S. T-nek haragosa házát, illetve adta neki a maroklőfegyvert. A felbujtással gyanúsított férfi azt állította barátjának, hogy haragosának sok pénze van, amelyet a bűncselekmény elkövetése után majd megszereznek és azon megosztoznak.

A vallomások szerint S. T. egyedül ment tegnap hajnalban a házhoz. Becsengetett, majd az utcára kiérkező sértettre többször rálőtt. A férfit négy lövés érte, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés kísérlete miatt folytat az ügyben büntetőeljárást. A rendőrség előterjesztést tesz az őrizetben levő két gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozására.

A hírhez kapcsolódó 30 mp-es videó anyagot a következő címről lehet hétfőig letölteni:
http://www.palmay.hu/VMRFK/LovesVp.zip

vehir.hu
további cikkek
Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e közélet Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a javaslatot. tegnap 11:37 Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé közélet Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé Aranyosvölgy múltja, jelene, jövője; ingatlaneladások Veszprémben - ki, mikor, miért, mennyiért - a városi közéletet foglalkoztató legfontosabb témák közül több is előkerült a Veszprém televízió hétfő esti rendhagyó magazinműsorában, ahol Porga Gyula polgármestert ezúttal Herendi Gábor, a televízió főszerkesztője mellett két másik helyi újságíró, Szalóki Viktor, a 82nullanulla társalapítója, valamint a Vehír főszerkesztője, Hajas Bálint kérdezte. Cikkünkben vágatlanul megmutatjuk a beszélgetést. tegnap 9:40 A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető közélet A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető A veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola jelenlegi igazgatója, Horváth Szilárd kapta meg a Veszprémi Tankerületi Központ vezetését. November 5-én kezdi meg munkáját az új tisztségben. A kinevezés egy országos vezetőváltási folyamat része, amelyet az oktatási tárca a tankerületek működésének szemléletváltásával köt össze. tegnap 9:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.