Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
7°C
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
7°C

A céltalan időtöltés időszaka

2011. július 6. 17:57 // Forrás: ORFK Szóvivői Iroda
Régen kulcsos gyerekeknek hívtuk őket. A fiatalok ma már nem igénylik a szülők felügyeletét, akkor érzik jól magukat, ha maguk dönthetnek szabadidejükről.

Évekkel ezelőtt beszéltünk a kulcsos gyerekekről. Ez szimbóluma volt egy társadalmi problémának, hiszen nem csak a szülők, de még a nagyszülők is egész napjukat a munkahelyükön töltötték. Mára ez megváltozott, hiszen a családok egy részében valamelyik szülő, vagy nagyszülő otthon tartózkodik, így a gyermek felügyeletét megoldottnak tekinthetjük, míg más családok esetében sem a szülő, sem a nagyszülő nem tudja a gyermek felügyeletét vállalni nyáron.

Gyermekeink is sokat változtak. Nem igazán igénylik a szülők felügyeletét, a szülők, nagyszülők által biztosított programokat. Igazán akkor érzik jól magukat, ha barátaikkal, vagy a technika vívmányaival tölthetik el szabadidejüket. Látszólag nem igénylik az érdeklődést, a törődést, a szülői kontrollt. Látszólag! Ha partnerei vagyunk ebben gyermekeinknek, akkor lassan, észrevétlenül eltávolodunk, egyre kevesebbet tudunk gyermekeinkről.

Hol van ennek a veszélye? Ismerjük gyermekünket? Ismerjük az ő barátait? Tudjuk, hogy kikkel tölti el napjai jelentős részét? Tudjuk, hogy hol tartózkodik szívesen? Tudjuk, hogy az interneten milyen oldalakat keres fel? Tudjuk, hogy kivel chetel? Mi ismerjük ezeket a veszélyforrásokat?

Nem biztos, hogy az a barát akit nem ismerünk, vagy a technika, amit nem ismerünk rossz hatással van a gyermekünkre. De erről jó ha megbizonyosodunk. Kérjük meg gyermekünket, ha elmegy otthonról, mondja meg hová megy, kivel találkozik, mikor ér haza. Ismerjük meg barátai nevét, címét, telefonos elérhetőségét. Ismerjük meg közösen a biztonságos böngészés lehetőségét. Biztosítsuk arról, hogy ez nem a bizalmatlanság jele, személyes biztonsága érdekében kíváncsiskodunk.

A világhálóhoz egyre éretlenebb személyiségű fiataljaink férnek hozzá, sajnos a legtöbb esetben felügyelet nélkül. Így a hálón megjelenő, ellenőrizetlen, téves, személyiségfejlődésüket károsan befolyásoló információ első kézből jut el gyermekeinkhez, ezáltal elősegíti áldozattá és elkövetővé válásukat. Beszélnünk kell emellett napjaink csoportképző helyeiről, a plázákról, ennek tükrében a pláza jelenségről. A fiatalok mindennapi tevékenységévé vált a céltalan közös együttlét, nézelődés, étkezés, mozizás. Céltalan jellegéből fakadóan jellemző a fiatalok magatartására a figyelmetlenség, elővigyázatlanság, így könnyebben válhatnak bűncselekmények áldozataivá is.

Időről-időre változik a világ, változunk mi magunk és velünk együtt változnak gyermekeink. A szülők, a mi felelősségünk, hogy tudásunkhoz mérten felkészüljünk a gyermekinket érő, érintő veszélyekre, korunk változásaira, a folyamatosan újuló technikai környezetre. E vállalkozás nem kis kihívás, melynek sikeréhez néhány tanáccsal szeretnénk hozzájárulni.

Mi az , amire jó, ha felhívják gyermekeik figyelmét?

- értékeikkel ne hivalkodjanak, ne dicsekedjenek, azokat ne adják oda senkinek;
- táskájukat szórakozóhelyeken, éttermekben ne hagyják őrizetlenül;
- idegenekben ne bízzanak meg, velük ne menjenek el;
- szórakozóhelyen ne fogyasszanak alkoholt, mert így könnyebben válhatnak bűncselekmény áldozatává, elkövetőjévé;
- ne próbáljanak ki kábítószereket, mert azok hatása kiszámíthatatlan;
- késői órákban egyedül ne közlekedjenek;
- támadás esetén tartsák szem előtt, hogy testi épségük fontosabb értékeik védelménél;
- vészhelyzetben kérjenek segítséget társaiktól, felnőttektől;
- tartsák be a biztonságos internetezés szabályait, ne adják meg nevüket, címüket, személyes adataikat;
- ismerjék a segélyhívó telefonszámokat;
- a legfontosabb telefonszámokat véssék emlékezetükbe, a mobil nem biztos, hogy mindig kéznél lesz;
- tartsák be a biztonságos internetezés szabályait, ne adják meg személyes adataikat.

Mi az, amit jó, ha önök is tudnak?

- gyermekük hová, kivel megy, mikor ér haza;
- barátok és az ő szüleik neve, lakcíme, telefonszáma.

Mindezt akkor tudjuk megvalósítani, ha kialakult a kölcsönös bizalom. A kölcsönös bizalom kialakulásához, fenntartásához nap mint nap szakítsunk időt gyermekükre, bizalmas beszélgetésre, közös időtöltésre, attól függetlenül, hogy gyermekünk a legkisebbek közé tartozik vagy lázadó tizenéves.
 

vehir.hu
további cikkek
Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része közélet Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része Európai uniós forrásokból és technikai segítséggel állhat helyre a január végén leállt Barátság kőolajvezeték, amelynek köszönhetően a jövőben ismét zavartalan lehet a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába. Bár a brüsszeli vezetők és az ukrán elnök a technikai akadályok elhárítását hangsúlyozzák, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter más tényezőkre is felhívta a figyelmet, szerinte egy színjáték zajlik most is. ma 16:30 Hivatalosan is megnyitott az ifjúsági könyvtár a Zugban közélet Hivatalosan is megnyitott az ifjúsági könyvtár a Zugban Az Eötvös Károly Könyvtár szolgáltatását már november óta használhatták az érdeklődők, a hivatalos átadásra viszont március közepéig kellett várni. ma 14:22 Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton közélet Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton Minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zárult az állatvédő civil szervezetek támogatását célzó, 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat. Az idei év januárjában meghirdetett felhívás eredményeként 472 állatvédő civil szervezet részesül állami támogatásban, ami újabb fontos lépés az állatvédelemben dolgozó civil közösségek megerősítésében – írta közleményében Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos. tegnap 16:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.