Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megújult Püspöki pihenő

2011. június 29. 18:13
Június 29-én mutatták be a megújult Püspöki pihenőt, azaz a História Kertet, amely új színfoltja lehet Veszprémnek. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A „Kolostorok és kertek a veszprémi vár tövében” című projekt részeként, konzorciumi partnerként újították fel a Püspöki pihenőt, ahol most a História Kert szépségében és kínálatában gyönyörködhetnek a látogatók.

Szücs István, a VEMÉV-SZER Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy közel 13 ezer négyzetméternyi területet újítottak fel, ahol még más beruházásokat is terveznek a jövőben pályázatok útján megvalósítani. A História Kert egy kávé- és borház, ahol a később biciklibérlést, jégpályát létesíteni.

Június 29-én, a közgyűlés után veszprémi képviselőknek mutatták be a História Kertet, ahol Porga Gyula polgármester örömét fejezte ki, hogy egy ilyen beruházás megvalósulhatott a városban.

Janni Anikó
Kovács Bálint
további cikkek
Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e közélet Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a javaslatot. ma 11:37 Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé közélet Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé Aranyosvölgy múltja, jelene, jövője; ingatlaneladások Veszprémben - ki, mikor, miért, mennyiért - a városi közéletet foglalkoztató legfontosabb témák közül több is előkerült a Veszprém televízió hétfő esti rendhagyó magazinműsorában, ahol Porga Gyula polgármestert ezúttal Herendi Gábor, a televízió főszerkesztője mellett két másik helyi újságíró, Szalóki Viktor, a 82nullanulla társalapítója, valamint a Vehír főszerkesztője, Hajas Bálint kérdezte. Cikkünkben vágatlanul megmutatjuk a beszélgetést. ma 9:40 A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető közélet A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető A veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola jelenlegi igazgatója, Horváth Szilárd kapta meg a Veszprémi Tankerületi Központ vezetését. November 5-én kezdi meg munkáját az új tisztségben. A kinevezés egy országos vezetőváltási folyamat része, amelyet az oktatási tárca a tankerületek működésének szemléletváltásával köt össze. ma 9:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.