Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 8. Mihály
Veszprém
12°C
2024. május 8. Mihály
Veszprém
12°C

Vetési Iván lett az MKSZ elnöke

2011. június 24. 14:34 // Forrás: MKSZ
Vetési Ivánt választották a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) új elnökének a szervezet pénteki tisztújító közgyűlésén.

A Magyar Kézilabda Szövetség június 24-én a Magyar Sport Házában rendkívüli, tisztújító küldöttgyűlést tartott.

Bevezetőjében Sinka László megerősítette az MKSZ Elnökségének június 1-jei ülésén tett bejelentését, miszerint a rendkívüli küldöttgyűlés napjával, 2011. június 24-ével lemond társadalmi elnöki tisztségéről. Ezt követően a leköszönő elnök rövid összegzést tartott az elmúlt 18 évről, melynek során 1993 februárjától a Szövetség főtitkáraként, 2009 májusától pedig elnökeként tevékenykedett. Köszönetet mondott mindazoknak, akik ezen időszak alatt segítették a munkáját és támogatták a Szövetséget. Kiemelte, hogy e közel két évtized alatt egész más dimenzióba került a kézilabdázás, mely mára a második legnépszerűbb sportággá vált hazánkban.

Ezt nagymértékben elősegítette a világversenyek hazai rendezésének felvállalása, ami hozzájárult a sportszakmai eredmények javulásához, a jelentős sikerek eléréséhez. Sinka László büszke arra, hogy nagyszerű támogatók sorát sikerült a Szövetségnek megnyerni. A jó televíziós szerződéseknek köszönhetően Magyarországon nemzetközi viszonylatban is irigylésre méltóan magas a televízióban közvetített kézilabda mérkőzések száma és azok nézettsége. Végezetül emlékeztetett arra, hogy milyen jelentős feladatot és kihívást jelent a Horvátországgal közösen 2014-ben megrendezendő női Európa-bajnokság megszervezése, és arra kérte a küldötteket, hogy szavazzanak bizalmat utódának és támogassák munkáját, elképzeléseit.

Első napirendi pontként a Küldöttgyűlésen megjelent 90 küldött egy tartózkodással módosította a Szövetség alapszabályát. Ennek értelmében a 13 fős Elnökséget az elnök, 4 alelnök és 8 elnökségi tag alkotja.

A második napirendi pont, a részleges tisztújítás keretében a küldöttek egyhangú szavazással Vetési Iván miniszteri biztost, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának elnökét választották meg a Magyar Kézilabda Szövetség elnökének. A küldöttek szintén egyhangú szavazással Sinka Lászlót az MKSZ alelnökének, Hadházy Sándor országgyűlési képviselőt, a Parlament Sport- és turizmusbizottságának tagját pedig az MKSZ elnökségi tagjának választották a lemondott Gilányi József helyére.

Vetési Iván, megköszönve a küldöttek bizalmát, kijelentette, hogy megpróbálja olyan professzionális módon vezetni tovább a Szövetséget, mint amilyen jó az MKSZ jelenlegi megítélése. Egyidejűleg bejelentette, hogy az MKB Veszprém KC-nál betöltött elnökségi tagságáról lemond. Az új elnök a legfontosabb feladatnak az MKSZ gazdasági helyzetének stabilizálását tekinti, annak érdekében, hogy a szakmai munkának meglegyen a biztos anyagi alapja a nemzeti válogatottak és az utánpótlás területén egyaránt. Ezzel összefüggésben kiemelte, hogy az elfogadás előtt álló sportfinanszírozási adótörvények kedvezményének igénybevételéhez kell igazítani a stratégiai célokat és esetlegesen a Szövetség szervezeti struktúráját is.

A Küldöttgyűlés végül elfogadta egy új ad hoc bizottság felállítását, melynek feladata az MKSZ stratégiai irányvonalának áttekintése, kidolgozása, valamint jelenlegi Alapszabályának áttekintése, új vagy módosított Alapszabály előkészítése. A Stratégia Irányvonalakat Meghatározó és Alapszabály Előkészítő Bizottság tagja lett Vetési Iván, az MKSZ elnöke, Mátrai Gábor, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnökhelyettese, valamint Dr. Kersch Ferenc, ügyvéd, az MKSZ Jogi-, Igazgatási- és Átigazolási Bizottságának elnöke.

vehir.hu
további cikkek
Férfi kézilabda vb-selejtező: Litvánia ellen kezdődik az olimpiai felkészülés férfi kézilabda-válogatott Férfi kézilabda vb-selejtező: Litvánia ellen kezdődik az olimpiai felkészülés A magyar férfi kézilabda-válogatott csütörtökön és vasárnap Litvániával játszik a jövő évi világbajnokság selejtezőjében, amely egyben az olimpiai felkészülés "nulladik" állomása. ma 9:06 Kézilabda BL: az Esbjerggel játszik a Győr a női elődöntőben női kézilabda BL Kézilabda BL: az Esbjerggel játszik a Győr a női elődöntőben A Győri Audi ETO KC a dán Team Esbjerggel találkozik a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében. tegnap 22:09 A minőségi játékoskeret mellé minőségi edzőket szeretnének a szurkolók Telekom Veszprém A minőségi játékoskeret mellé minőségi edzőket szeretnének a szurkolók A Veszprémi Szurkolói Egyesület felhívására több százan gyűltek össze kedd este az aréna előtti téren. A végig békés hangulatú eseményen Gyurákovics István vezérszurkoló és Pardi Károly korábbi játékos is kritikát fogalmazott a Telekom Veszprém edzői párosának és dr. Csík Zoltán vezérigazgató munkájával szemben. tegnap 20:41 „Sosem nyerjük meg a BL-t!” Erről jut eszembe… „Sosem nyerjük meg a BL-t!” Kedvenc férfi kézilabdacsapatuk kudarca mély apátiába sodorta a Telekom Veszprém szurkolóit. Idén titkon Bajnokok Ligája-győzelmet vártak a drukkerek, ehhez képest óriási csalódásként élték meg, hogy a világválogatottal felérő együttes a Final4-ba sem tudott eljutni – sorozatban immár másodszor. tegnap 6:02

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.