Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
9°C
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
9°C

Hetvenhét százalékra csökkent az államadósság

2011. június 22. 22:06 // Forrás: kormany.hu
Az első csatát megnyertük az államadósság elleni harcban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a kormányülést követő sajtónyilatkozatában.

Orbán Viktor elmondta: Magyarország fordulóponthoz érkezett, a mai kormányülésen született döntés értelmében kilenc év után először jelentősen csökkentettük Magyarország államadósságát. Olyan gazdasági átrendeződés zajlik a világban, amely olyan országokat, amelyek sikeresek voltak, sikertelenné tesz, de az eddig sikertelen országok számára esélyt és lehetőséget kínál. Az, hogy ki lesz sikeres, azon áll vagy bukik, hogy melyek azok az államok, amelyek képesek stabilizálni az államadósságukat – mutatott rá a miniszterelnök.

Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy az első Orbán-kormány 2002-ben mintegy 52 százalékkal adta át az államadósságot, amelynek mértékét a rá következő nyolc évben a szocialista kormányok 81 százalékra növelték. Az, hogy az elmúlt nyolc évben az állam vezetői butaságból vagy szándékosan adósították-e el az országot, olyan kérdés, amellyel kapcsolatban mindenki tudni szeretné az igazságot. Ezért is dolgoznak azon vizsgáló bizottságok, amelyek azt vizsgálják, mi is történt – húzta alá.

Az államadósság nem egy közgazdasági probléma, és nem is egy közgazdasági kihívás, hanem egy ellenség, amelyet ha nem győzünk le, ő győz le minket – hangsúlyozta a miniszterelnök. Az első fontos csatát ebben a háborúban megnyertük, hiszen amellett, hogy egy lépésben közel 5 százalékkal csökkentettük a nemzeti össztermékkel arányos államadósság mértékét - 81 százalékpontról, 77 százalékpontra, 1340 milliárd forinttal -, átalakítottuk és megszüntettük az államadósságot újratermelő rendszereket, például a magánnyugdíjpénztárakat.

A miniszterelnök hangsúlyozta: az eurozónán belül az államadósság mértéke körülbelül 80 százalék, és folyamatosan nő, ezért nyugodtan mondhatjuk, hogy az Európai Unión belül rekordnak számít, hogy egy ország egy lépésben ilyen jelentősen csökkentette az államadósságát. A most kezdődő korszaknak az a célja, hogy az államadósságot 50 százalék alá szorítsuk – fűzte hozzá.

vehir.hu
további cikkek
Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része közélet Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része Európai uniós forrásokból és technikai segítséggel állhat helyre a január végén leállt Barátság kőolajvezeték, amelynek köszönhetően a jövőben ismét zavartalan lehet a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába. Bár a brüsszeli vezetők és az ukrán elnök a technikai akadályok elhárítását hangsúlyozzák, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter más tényezőkre is felhívta a figyelmet, szerinte egy színjáték zajlik most is. ma 16:30 Hivatalosan is megnyitott az ifjúsági könyvtár a Zugban közélet Hivatalosan is megnyitott az ifjúsági könyvtár a Zugban Az Eötvös Károly Könyvtár szolgáltatását már november óta használhatták az érdeklődők, a hivatalos átadásra viszont március közepéig kellett várni. ma 14:22 Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton közélet Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton Minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zárult az állatvédő civil szervezetek támogatását célzó, 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat. Az idei év januárjában meghirdetett felhívás eredményeként 472 állatvédő civil szervezet részesül állami támogatásban, ami újabb fontos lépés az állatvédelemben dolgozó civil közösségek megerősítésében – írta közleményében Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos. tegnap 16:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.