Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tovább csökkent a munkanélküliség

2011. június 21. 18:13 // Forrás: MTI
Veszprém megyében folytatódott a nyilvántartott álláskeresők számának csökkenése májusban; arányuk a gazdaságilag aktív népességen belül 10,3 százalék. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Jankóné Szépe Mónika közlése szerint a regisztrált álláskeresők január-májusi átlagos száma tizedével csökkent az előző évhez képest, májusban pedig 13 százalékkal voltak kevesebben, mint tavaly. Veszprém megye kilenc foglalkoztatási körzetében összesen 16.662 álláskeresőt tartanak nyilván. Ezzel a megye – Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megye mellett - az ország azon 4 megyéje közé tartozik, ahol egy hónap alatt 10 százaléknál nagyobb mértékben csökkent a nyilvántartott állástalanok száma.

A munkanélküliség Veszprém és Balatonfüred térségében a legalacsonyabb, 8 százalék, míg Sümeg és Várpalota körzetében meghaladja a 13 százalékot.

A korábbiakról érvényben maradt igényekkel együtt májusban 3.240 állásbejelentés szerepelt Veszprém megye munkaügyi kirendeltségein, amelyek közül 1.789 új lehetőségként jelent meg. Az álláshelyek több mint kilencven százalékában fizikai foglalkozásúak jelentkezését várták a munkaadók, segéd- és betanított munkásokra volt a legnagyobb igény.

Májusban a regisztrált álláskeresők 6,7 százaléka volt pályakezdő Veszprém megyében, összesen 1.115 ember. Számuk az előző hónaphoz képest 16,2 százalékkal, az egy évvel ezelőttihez képest 17,5 százalékkal kevesebb.
 

vehir.hu
további cikkek
Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e közélet Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a javaslatot. ma 11:37 Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé közélet Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé Aranyosvölgy múltja, jelene, jövője; ingatlaneladások Veszprémben - ki, mikor, miért, mennyiért - a városi közéletet foglalkoztató legfontosabb témák közül több is előkerült a Veszprém televízió hétfő esti rendhagyó magazinműsorában, ahol Porga Gyula polgármestert ezúttal Herendi Gábor, a televízió főszerkesztője mellett két másik helyi újságíró, Szalóki Viktor, a 82nullanulla társalapítója, valamint a Vehír főszerkesztője, Hajas Bálint kérdezte. Cikkünkben vágatlanul megmutatjuk a beszélgetést. ma 9:40 A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető közélet A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető A veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola jelenlegi igazgatója, Horváth Szilárd kapta meg a Veszprémi Tankerületi Központ vezetését. November 5-én kezdi meg munkáját az új tisztségben. A kinevezés egy országos vezetőváltási folyamat része, amelyet az oktatási tárca a tankerületek működésének szemléletváltásával köt össze. ma 9:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.