Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az utolsó áldozat

2011. június 16. 20:54
A szovjet katonai megszállás utolsó magyarországi áldozatára, Radics Józsefre emlékeztek Gyulafirátóton csütörtökön délután. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom


Czaun János

– Nekünk, gyulafirátótiaknak, itt a 150 éves, és azóta is Közép-Európa legnagyobb lőtere szomszédságában egyetlen egy ember sem tudja megmagyarázni, hogy a szovjet csapatok felszabadítók, és nem megszállók voltak – kezdte köszöntőjét Czaun János, a városrészi önkormányzat vezetője. Folytatta, a helyi lakosok a bőrükön érezték, amikor pincéiket feltörték, ellopták húsukat, szerszámaikat, vagy éppen nőket molesztáltak. Az alkalmi tolvajlások, pitiáner károkozások, vagy éppen a durva erőszakosságok sora egy szomorú és hiábavaló tragédiához vezetett 25 éve, 1986. június 16-án, este hat órakor. Ebből az alkalomból Gyulaforátóti Városrészi Önkormányzat emléktáblát állított az akkori események helyszínén.


dr. Hende Csaba

Az emlékező beszédet dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter mondta el. – Nagyképű és garázda részegek a Föld minden pontján okoznak bajt, s bizony verekedés is gyakran előfordul az ilyesmiből. A hatóság megvédi a gyengébbet, megakadályozza az összetűzést, a bűnöst a szükséges és arányos mértékben megbüntetik, a károsult pedig elégtételt kap – fogalmazott. Ez nem egy egyszerű kocsmai történet. Egy megszálló hadsereg katonái és egy szabadságot elveszett nép fiai kerültek összetűzésbe – tette hozzá. – Az itt történtek, miszerint egy tisztben felmerült, hogy a harckocsit egy kocsmai nézeteltérés eldöntésére lehet használni, jól mutatja azt a hatalmi gőgöt és arroganciát, amellyel a barátinak hazudott, de valójában a legyőzött nemzetet kezelték – mutatott rá a honvédelmi miniszter. – Emlékeznünk kell, mit jelentett számunkra a szovjet csapatok jelenléte, miként tiporták sárba a magyar államot, miként zúzták össze a nemzet szabadságát, hogyan mérgezték meg a jelent és a jövőt és jelenlétükkel a hétköznapi élet olyan helyszíneit is, mint a rátóti kocsma – jegyezte meg dr. Hende Csaba.

Az emléktáblát Wessetzky Szabolcs református lelkész áldotta meg. Közreműködött az MH Légierő Zenekar Katona János ezredes vezetésével, Zsilinszky Cecília, a Veszprémi Székesegyház karnagya, valamint a Bakonyerdő Pávakör.

A rendezvényen megjelent Szentpáli Juhász Miklós honvédelmi főtanácsos, Brányi Mária, Veszprém város alpolgármestere és Radics József több családtagja is.

Cseh Zoltán
Kovács Bálint
további cikkek
Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e közélet Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a javaslatot. ma 11:37 Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé közélet Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé Aranyosvölgy múltja, jelene, jövője; ingatlaneladások Veszprémben - ki, mikor, miért, mennyiért - a városi közéletet foglalkoztató legfontosabb témák közül több is előkerült a Veszprém televízió hétfő esti rendhagyó magazinműsorában, ahol Porga Gyula polgármestert ezúttal Herendi Gábor, a televízió főszerkesztője mellett két másik helyi újságíró, Szalóki Viktor, a 82nullanulla társalapítója, valamint a Vehír főszerkesztője, Hajas Bálint kérdezte. Cikkünkben vágatlanul megmutatjuk a beszélgetést. ma 9:40 A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető közélet A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető A veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola jelenlegi igazgatója, Horváth Szilárd kapta meg a Veszprémi Tankerületi Központ vezetését. November 5-én kezdi meg munkáját az új tisztségben. A kinevezés egy országos vezetőváltási folyamat része, amelyet az oktatási tárca a tankerületek működésének szemléletváltásával köt össze. ma 9:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.