Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
9°C
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
9°C

Keveset kell bírságolni

2011. június 8. 13:56
Az építésztervezőként szerzett tapasztalataimnak köszönhetően építész- és ügyfélbarát legyen a hivatal – szögezi le céljait a Városépítészeti Iroda új vezetője.

Lamos Péter 2007-ben diplomázott a Műegyetemen, ahol okleveles építészmérnökként végzett. Tima Zoltán Ybl-díjas építésznél kezdett el dolgozni, három évig a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér engedélyezési-, tender-, és kivitelezési tervein munkálkodott.

– Nem szerettük volna a fővárosban felnevelni születendő gyermekünket, ezért elkezdtem kutakodni vidéki munkalehetőségek után. Itt, a Lovassyban tanultam, így Veszprém prioritásnak számított, szerencsére kiírtak egy pályázatot építéshatósági ügyintéző munkakörre. Tervezőként mindig az asztal túloldalán ültem, én jártam a hatóságokhoz, szerettem volna kipróbálni, milyen a másik oldalon lenni. Tavaly augusztusban Alsóörsön kezdtem a munkát.

– Mikor került át a Városépítészeti Iroda élére?

– Az iroda korábbi vezetője egészségi okok miatt közös megegyezéssel megszüntette munkaviszonyát, s távozott a veszprémi csoport vezetője is. Igyekeztek házon belül megoldani az utánpótlás, ekkor merült fel az én nevem. Örömmel vállaltam el a feladatot idén áprilisban, mégpedig azzal a céllal, hogy az építésztervezőként szerzett tapasztalataimnak köszönhetően építész- és ügyfélbarát legyen a hivatal. Az elődöm régóta dolgozott ebben a munkakörben, szépen kialakult munkaszervezetet, ügymenetet hagyott rám, a belső hivatali átalakítás miatt azonban ez a rend felborult, ezért első lépésben azon dolgoztunk az új csoportvezetőkkel, hogy újból összerakjuk az ügyfélfogadási rendeket. A jegyző hatáskörébe az első fokú építéshatósági ügyek tartoznak, de építésigazgatási szempontból több Veszprém környéki település is hozzánk tartozik. Szerencsére a kollégáim tapasztaltak, átlátják az ügyeket, ismerik a területeket, komoly segítséget nyújtanak.

– Mit ért ügyfélbarát hivatal alatt?

– Jogszabályok írják elő, hogyan kell építkezni. Törvények, kormányrendeletek, helyi rendeletek, mindegyik egy kicsit hozzátesz - ezeket betartva lehet építési tevékenységet végezni. Azonban nem kell mindenhez hatósági engedély. Ez alapján három csoportot különböztethetünk meg. Építési engedélyköteles, bejelentéshez kötött, valamint építési engedély, és bejelentés nélküli végezhető építési tevékenység. Elsőre példa egy új lakóház építése, második lehet egy tetőhéjazat csere. Ebben az esetben nem kell engedélyt kérni, de fél éven belül kimegyünk ellenőrizni. Ha esetleg olyat észlelünk, ami jogszabályba ütközik, hivatalból el kell járnunk. Nem gondolom, hogy ezt erőből kell megtenni, inkább ész érvek mentén kell sorakoztatni azokat a jogszabályokat, amire ilyenkor támaszkodunk. Utolsóra példa pedig egy kerékpártároló elhelyezése.

– Miként segítik az építkezők munkáját?

– Avatatlan szemnek meglehetősen nehéz átlátni és eligazodni a jogszabályokban. Azt tanácsolom, ha bárki, bármilyen építési tevékenységbe kezd, jöjjön be hozzánk, akkor is, ha nem kell hozzá engedély, s együtt beszéljük meg, mit tervez. A büntetések tekintetében nincs sok mérlegelési lehetőségünk, jogszabály írja elő azokat az eseteket, amikor bírságolni kell. Egyébként a fegyelem és a jogkövető magatartás 90 százalék feletti Veszprémben.

Cseh Zoltán
Kovács Bálint
további cikkek
Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton közélet Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton Minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zárult az állatvédő civil szervezetek támogatását célzó, 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat. Az idei év januárjában meghirdetett felhívás eredményeként 472 állatvédő civil szervezet részesül állami támogatásban, ami újabb fontos lépés az állatvédelemben dolgozó civil közösségek megerősítésében – írta közleményében Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos. tegnap 16:51 Néhány sorrend már most kiderült az országgűlési választáson választás 2026 Néhány sorrend már most kiderült az országgűlési választáson Nem járt sikerrel a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elleni politikai akció, amivel tömegesen támadták meg jogi úton a jelöltjeik nyilvántartásba vételét, így mostanra véglegesnek tekinthető, hogy mely jelöltek és milyen sorrendben lesznek rajta a szavazólapokon az április 12-ei országgyűlési választáson. ma 11:37 Navracsics Tibor úgy kapcsolta össze a vasárnapi két nagy nagyrendezvényt, hogy azt mégsem fertőzi a közbeszéd állapota Navracsics Tibor Navracsics Tibor úgy kapcsolta össze a vasárnapi két nagy nagyrendezvényt, hogy azt mégsem fertőzi a közbeszéd állapota Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Facebookra feltöltött videójában a vasárnapi fideszes Békemenet és tiszás Nemzeti Menet kapcsán osztott meg egy érdekes gondolatot, amelyben sikerült politikailag úgy összekapcsolni a két eseményt, hogy abban mégsem jelenik meg a két nagytábor közötti zsigeri ellentét. tegnap 15:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.