Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Helyre kell állítani a munka megbecsülését!

2011. június 5. 19:27 // Forrás: MTI
A miniszterelnök szerint Magyarország háborúban áll az államadóssággal és a munkanélküliséggel, amit csak úgy nyerhet meg, ha helyreáll a munka megbecsülése. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Orbán Viktor ezt a vasárnapi kötcsei találkozón mondta szóvivőjének tájékoztatása szerint. Szijjártó Péter az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a kormányfő arra kérte a rendezvény résztvevőit, hogy az államadóssággal és a munkanélküliséggel zajló háborút vegyék komolyan, mert "ha mi nem győzzük le az államadósságot és a munkanélküliséget, akkor azok győzik le Magyarországot". Orbán Viktor azt mondta, ezt a háborút egyetlen módon lehet megnyerni: a munka megbecsülésének helyreállításával, beleértve a kétkezi, fizikai munkát is - tette hozzá a miniszterelnök szóvivője.
Tájékoztatása szerint a zárt találkozón elhangzott, hogy az ország megújítása érdekében folytatni kell az adócsökkentést, a bürokrácia visszaszorítását, az Új Széchenyi Tervet, a munkavállalás feltételeinek könnyítését, és nagyszabású közmunkaprogramokat kell indítani.

A kilencedik kötcsei találkozót A nemzeti kormányzás első éve címmel tartották vasárnap. Szijjártó Péter és Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke korábban azt közölte az MTI-vel, hogy a rendezvényen Orbán Viktor mellett Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter is értékeli a tavalyi választás óta eltelt időszakot.

A kötcsei "pikniket" 2004 óta rendezik meg fideszes politikusok és a jobboldali értelmiségi holdudvar részvételével a Somogy megyei településen; a tanácskozások nem nyilvánosak. A most vasárnapi azért lehetett a kilencedik találkozó, mert tavaly két alkalommal is megszervezték azt.

vehir.hu
további cikkek
Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e közélet Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a javaslatot. ma 11:37 Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé közélet Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé Aranyosvölgy múltja, jelene, jövője; ingatlaneladások Veszprémben - ki, mikor, miért, mennyiért - a városi közéletet foglalkoztató legfontosabb témák közül több is előkerült a Veszprém televízió hétfő esti rendhagyó magazinműsorában, ahol Porga Gyula polgármestert ezúttal Herendi Gábor, a televízió főszerkesztője mellett két másik helyi újságíró, Szalóki Viktor, a 82nullanulla társalapítója, valamint a Vehír főszerkesztője, Hajas Bálint kérdezte. Cikkünkben vágatlanul megmutatjuk a beszélgetést. ma 9:40 A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető közélet A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető A veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola jelenlegi igazgatója, Horváth Szilárd kapta meg a Veszprémi Tankerületi Központ vezetését. November 5-én kezdi meg munkáját az új tisztségben. A kinevezés egy országos vezetőváltási folyamat része, amelyet az oktatási tárca a tankerületek működésének szemléletváltásával köt össze. ma 9:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.