Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 9. Gergely
Veszprém
19°C
2024. május 9. Gergely
Veszprém
19°C

Ifjúsági válogatott meccsek Füreden

2011. június 5. 12:13 // Forrás: balatonfuredikc.hu
A júliusi svédországi kontinensviadalra készülő férfi ifjúsági válogatott keret Sótonyi László és György László irányításával Füreden edzőtáborozik

Szintén itt tartja a felkészülését az osztrák korosztályos csapat. Ezt kihasználva szombaton már másodszor mérkőzött meg egymással a két együttes. A magyarok ezúttal is jobbnak bizonyultak. A pénteki 34:26 után (lj. góldobók: Zdolik 5/2, Faluvégi, Szöllősi, Szabó 4-4; ill. Neuhold, Stockinger 5-5, Kondolf 4) most 27:22 arányban győztek.

Zdolik góljaival vezetett a magyar csapat, de az osztrákok – akárcsak a pénteki meccsen – szívósan tapadtak a mieinkre. A félidő közepe után sikerült először három góllal elmennünk. Emberelőnybe is kerültünk, de nem nőtt, hanem csökkent az előnyünk. Sőt, sikerült kiegyenlíteniük a vendégeinknek, mi több, egy kihagyott hetesünk után a vezetést is átvették. Ez már sok volt Sótonyi mesternek, aki kikérte az idejét. Kapust, irányítót és lövőt cserélt. Rögtön visszavettük a vezetést, de sorozatban három helyzetünk maradt ki, de Holló kapus lehúzta a redőnyt. Újabb kimaradt helyzeteink után ismét csak a kapusunknak köszönhettük, hogy döntetlennel mehettünk pihenni.

A második játékrészt mindkét oldalon kimaradt hetesek és Holló bravúrok indították. Négy perc kellett az első - szerencsére magyar - gólhoz. A 40. percben sikerült újra két góllal vezetni. Kettős emberelőnyünket nem tudtuk kihasználni, de a 47. percre háromra nőtt az előnyünk. Ekkor hét perces gólcsönd következett és egy gólra feljöttek a sógorok. Ezzel el is fogyott a puskaporuk és az utolsó öt percet 4:0-ra nyerték a magyar fiúk.

Így a pénteki nyolc után öttel nyerték a második meccset a fiatalok. A védekezés és főleg a kapusteljesítmény javult, de sok kimaradt helyzet volt.

Ifjúsági férfi kézilabda, felkészülési mérkőzés:
Magyarország–Ausztria 27:22 (14:14)
Balatonfüred, 150 néző. Vezette: Miskei, Öcsi.
Magyarország: Kommendánt - Pásztor, Kemény 3, Szakcsi, Szöllősi 1, ZDOLIK 8/3, AUTH 3. Csere: HOLLÓ (kapus), PULAY 7, Velky 1, Faluvégi 1, Oláh, Hornyák, Lezák, Szabó 1, Gál 2. Szövetségi kapitány.: Sótonyi László.
Ausztria: SARK - Steiger, KONDOLF 3/1, Schweighofer 1, Stockinger 2/1, NEUHOLD 7/2, Martinek. Csere Filipovic (kapus), MAROUSCHEK 7/2, Harrich 2,Pratscher, Führer. Szövetségi kapitány: Haglenther Klaus.
Hétméteresek:6/3, ill. 9/6.
Kiállítások: 8, ill.16 perc.
A mérkőzés alakulása: 10.p.: 6:5; 15.p.: 8:6; 23.p.: 11.12; 27.p.: 14:12; 34.p.: 15:14; 40.p.: 19:17 47.p.: 22:19; 55.p.: 23:22.

Edzői nyilatkozat

Sótonyi László: – Készülünk, keressük a legjobb összeállítást az Eb-re. Javítjuk a hibákat és ezért jó szolgálatot tesznek ezek a meccsek az osztrák ifik ellen.

A harmadik összecsapás vasárnap rendezték.

vehir.hu
további cikkek
Sterbik Árpád elhagyhatta a kórházat, hosszú rehabilitáció vár rá Telekom Veszprém Sterbik Árpád elhagyhatta a kórházat, hosszú rehabilitáció vár rá A Telekom Veszprém csütörtökön hivatalos Facebook-oldalán számolt be Sterbik Árpád állapotáról. A bejegyzés szerint a sikeres műtéti beavatkozásnak köszönhetően a kézilabdacsapat kapusedzője elhagyhatta a kórházat, ugyanakkor hosszabb rehabilitáció és szigorú pihenés vár rá. ma 12:31 Férfi kézilabda vb-selejtező: Litvánia ellen kezdődik az olimpiai felkészülés férfi kézilabda-válogatott Férfi kézilabda vb-selejtező: Litvánia ellen kezdődik az olimpiai felkészülés A magyar férfi kézilabda-válogatott csütörtökön és vasárnap Litvániával játszik a jövő évi világbajnokság selejtezőjében, amely egyben az olimpiai felkészülés "nulladik" állomása. tegnap 9:06 Kézilabda BL: az Esbjerggel játszik a Győr a női elődöntőben női kézilabda BL Kézilabda BL: az Esbjerggel játszik a Győr a női elődöntőben A Győri Audi ETO KC a dán Team Esbjerggel találkozik a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében. 2024. május 7. 22:09 A minőségi játékoskeret mellé minőségi edzőket szeretnének a szurkolók Telekom Veszprém A minőségi játékoskeret mellé minőségi edzőket szeretnének a szurkolók A Veszprémi Szurkolói Egyesület felhívására több százan gyűltek össze kedd este az aréna előtti téren. A végig békés hangulatú eseményen Gyurákovics István vezérszurkoló és Pardi Károly korábbi játékos is kritikát fogalmazott a Telekom Veszprém edzői párosának és dr. Csík Zoltán vezérigazgató munkájával szemben. 2024. május 7. 20:41

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.