Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az ÁNTSZ riasztotta a kórházakat

2011. május 27. 18:47 // Forrás: MTI
Ha olyan megbetegedést észlelnek, amely a németországi hasmenésjárvánnyal összefüggésbe hozható, értesítsék az Országos Epidemiológiai Központot. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Szabó Enikő helyettes országos tiszti főorvos pénteken, budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: az Európai Unió arról tájékoztatott, hogy a gyanú szerint Németországban spanyolországi uborka okozhatta a megbetegedéseket, a végleges beazonosítás viszont még nem történt meg. Azt sem lehet még tudni, hogy Magyarországra érkezett-e ebből az uborkából - tette hozzá.

Közlése szerint a betegség akár súlyos szövődményekkel is járhat. Kiemelte: annak, aki megbetegedett, nem szabad antibiotikumot, sem hasfogót adni, a lényeg a folyadékpótlás.

A megelőzés érdekében fontos a tiszta zöldségek és gyümölcsök fogyasztása, valamint a rendszeres kézmosás. Utóbbi különösen ajánlott azoknak, akik állatokkal foglalkoznak - hangsúlyozta Szabó Enikő, magyarázatként hozzátéve: a betegséget okozó baktérium természetes formában a szarvasmarhákban fordul elő, az állatoknál viszont nem okoz megbetegedést.

A helyettes országos tiszti főorvos azt mondta, a magyarországi járványügyi szakemberek múlt vasárnap kapták az európai uniós járványügyi riasztási rendszeren keresztül az értesítést arról, hogy Németországban halmozottan fordulnak elő a súlyos lefolyású megbetegedések.

Ezt követően az ÁNTSZ értesítette a megyei tisztiorvosi szerveket, azok pedig az ország összes járóbeteg- és fekvőbeteg-ellátó intézményét, valamint a klinikusokat. Ezeknek azonnal jelenteniük kell, ha olyan beteg jelentkezik náluk, aki április utolsó két hetében Németországban járt és hasmenéses tünetei vannak, még akkor is, ha a korábban elvégzett vizsgálatok eredménye negatív lett - mondta Szabó Enikő.

A járványügyi hatóságok azt is kérik: azok, akiknél súlyos hasmenéses tünetek lépnek fel, és akik az elmúlt hetekben Németországban tartózkodtak vagy onnan származó élelmiszert fogyasztottak, azonnal keressék fel az orvosukat.

Szabó Enikő azt mondta: eddig Európában összesen öt országból - Németország mellett Svédországból, Dániából, Hollandiából és Nagy-Britanniából - jelentettek megbetegedést.

vehir.hu
további cikkek
Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e közélet Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a javaslatot. ma 11:37 Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé közélet Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé Aranyosvölgy múltja, jelene, jövője; ingatlaneladások Veszprémben - ki, mikor, miért, mennyiért - a városi közéletet foglalkoztató legfontosabb témák közül több is előkerült a Veszprém televízió hétfő esti rendhagyó magazinműsorában, ahol Porga Gyula polgármestert ezúttal Herendi Gábor, a televízió főszerkesztője mellett két másik helyi újságíró, Szalóki Viktor, a 82nullanulla társalapítója, valamint a Vehír főszerkesztője, Hajas Bálint kérdezte. Cikkünkben vágatlanul megmutatjuk a beszélgetést. ma 9:40 A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető közélet A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető A veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola jelenlegi igazgatója, Horváth Szilárd kapta meg a Veszprémi Tankerületi Központ vezetését. November 5-én kezdi meg munkáját az új tisztségben. A kinevezés egy országos vezetőváltási folyamat része, amelyet az oktatási tárca a tankerületek működésének szemléletváltásával köt össze. ma 9:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.