Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megújul Veszprém

2011. május 25. 18:10
Zöld utat kapott a „Belváros funkcióbővítő rehabilitációja” elnevezésű projekt, így ősszel elkezdődhetnek a munkálatok. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom


Porga Gyula

– Országosan egyedülálló módon Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és 26 konzorciumi tag együttes összefogásával valósul meg Veszprémben a belvárosi rehabilitáció – jelentette be Porga Gyula polgármester május 25-én a városházán.


Postatér

Több éves előkészítő munka után idén ősszel elkezdődhet a 3,6 milliárd forintos beruházás, amely összköltségvetésének a felét, 1,8 milliárd forintot nyert el a város uniós pályázaton. A városi költségvetésből 320 millió forintot különítenek el a beruházásra, a költségek többi részét a konzorciumi partnerek állják.


Aluljáró

Galovicz Mihály, a VÁTI Nonprofit Kft. területi irodavezetője a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, mindenki számára nagy kihívást jelent a projekt, majd átadta Porga Gyulának a hatályos szerződést.


Posta

A konzorciumi tagok képviseletében Fröhlich Krisztián mondta el, hogy már régóta gondolkodnak közös fejlesztésen a várossal, mely több, mint egy ingatlanfejlesztés. Ezzel a projekttel építészeti, kereskedelmi és városképi céljaik vannak. A belváros különböző építészeti stílusban épült házai egységes képet kaphatnak, valamint 2013-ra a sétálóutca betölthetné eredeti funkcióját.


Postatér a "Lepényről"

– Van egy belvárosunk, amit megszoktunk, de kihalt lett. A fejlesztések azt szolgálják, hogy ezt a területet újra élettel töltsük meg. A munkálatokat pedig szeretnénk úgy elvégezni, hogy ez minél kevesebb gondot okozzon a veszprémieknek és az ide látogatóknak. A közbeszerzési pályázatok kiírása után remélhetőleg ősszel megkezdődhetnek a másfél évig tartó munkálatok – mondta el Bischof Péter projektvezető.


Játszótér

A projekt keretében 26 ezer négyzetméternyi közterület újul meg. A beruházás szakmai lebonyolítását az önkormányzat cége, a Pro Veszprém Kft. végzi. A fejlesztés érinti a belváros központi területét, megújul és új burkolatot kap a sétálóutca, teraszok, tágas közösségi terek alakulnak ki jelentősen megnövelt zöldterülettel.


Hangvilla

Átépül az aluljáró, amely a Kossuth utcát, illetve a vásárcsarnok – buszpályaudvar tömbjét köti majd össze. A lépcsők helyett fokozatosan emelkedő rámát alakítanak ki. A húszemeletes alatt található úgynevezett „Lepény” épület külső homlokzata is megújul. A volt Séd mozi épületében teljes átalakítás után hangverseny-, konferencia- és rendezvényterem várja majd a veszprémieket és az ide látogatókat. A kulturális központ a Hangvilla elnevezést kapta.


Korona szálló

A volt Korona szálló épülete visszanyeri korábbi, elegáns, a város történelmi múltjához méltó külsejét. A belváros megközelíthetőségén sokat javít majd a két tervezett parkolóház megépülése a Bagolyvár utcában. Az Óváros tér melletti Vas Gereben utcában épülő mélygarázs pedig a történelmi várnegyed közlekedési gondjain enyhít majd.


A Vas Gereben utcai mélygarázs terve

A beruházás befejezése 2013 tavaszára várható.

A másfél éves megvalósítás alatt egy kommunikációs cég folyamatosan tájékoztatja majd a lakosságot a médián keresztül, valamint szórólapokkal és plakátokkal, hogy a belváros mely területén folyik a munka. Az önkormányzat szeretné, ha a projekt a lehető legkevesebb kellemetlenséggel valósulna meg.

Janni Anikó
további cikkek
Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e közélet Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a javaslatot. ma 11:37 Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé közélet Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé Aranyosvölgy múltja, jelene, jövője; ingatlaneladások Veszprémben - ki, mikor, miért, mennyiért - a városi közéletet foglalkoztató legfontosabb témák közül több is előkerült a Veszprém televízió hétfő esti rendhagyó magazinműsorában, ahol Porga Gyula polgármestert ezúttal Herendi Gábor, a televízió főszerkesztője mellett két másik helyi újságíró, Szalóki Viktor, a 82nullanulla társalapítója, valamint a Vehír főszerkesztője, Hajas Bálint kérdezte. Cikkünkben vágatlanul megmutatjuk a beszélgetést. ma 9:40 A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető közélet A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető A veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola jelenlegi igazgatója, Horváth Szilárd kapta meg a Veszprémi Tankerületi Központ vezetését. November 5-én kezdi meg munkáját az új tisztségben. A kinevezés egy országos vezetőváltási folyamat része, amelyet az oktatási tárca a tankerületek működésének szemléletváltásával köt össze. ma 9:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.