Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kedvelt téma az önkéntesség

2011. május 19. 16:27
Ifjúsági kávéház és interaktív klubszoba várta a Lovassy gimnázium 10. osztályos tanulóit az Európai Ifjúsági Héthez kapcsolódva. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A programsorozat célja, hogy felhívja a fiatalok és a velük foglalkozó szakemberek figyelmét az Európai Unió által biztosított lehetőségekre és az európai értékekre. A brüsszeli központi rendezvények mellett a tagállamokban is számtalan izgalmas és tartalmas program valósul meg május 15. és 21. között.

A programhoz kapcsolódva több ifjúsági kávéházat is rendezett a Mobilitás Közép-dunántúli Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda, ahol kiemelt szerepet kapott az Európai Bizottság ifjúsági programja, amely 13 és 30 év közötti fiatalok, valamint a velük foglalkozó szervezetek számára nyújt pályázati lehetőséget.

Az információ továbbításához úgynevezett élő könyvtárat alkalmaztak, vagyis olyan személyek várták az érdeklődők kérdéseit a Lovassy gimnáziumban, akik az adott témakörben tapasztalattal rendelkeznek – tudtuk meg Sulics Rita kommunikációs munkatárstól. Külföldi tanulmányi ösztöndíjjal, egyesületek működésével, a diákönkormányzatok életével, illetve hazai és külföldi önkéntes munkával, valamint ifjúsági csereprogrammal kapcsolatban ülhettek le beszélgetni a diákok.

A kávéházi beszélgetés mellett egy klubszobát is kialakítottak a gimnáziumban, itt filmvetítés, interaktív beszélgetés és csapatépítő játék várta az ifjakat. Sulics Rita érdeklődésünkre elmondta, a fiatalok nyitottak az önkéntes munkára, főként a külföldi lehetőségek iránt érdeklődnek, hiszen ez számos tapasztalatot rejteget számukra.

Cseh Zoltán
további cikkek
Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e közélet Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a javaslatot. ma 11:37 Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé közélet Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé Aranyosvölgy múltja, jelene, jövője; ingatlaneladások Veszprémben - ki, mikor, miért, mennyiért - a városi közéletet foglalkoztató legfontosabb témák közül több is előkerült a Veszprém televízió hétfő esti rendhagyó magazinműsorában, ahol Porga Gyula polgármestert ezúttal Herendi Gábor, a televízió főszerkesztője mellett két másik helyi újságíró, Szalóki Viktor, a 82nullanulla társalapítója, valamint a Vehír főszerkesztője, Hajas Bálint kérdezte. Cikkünkben vágatlanul megmutatjuk a beszélgetést. ma 9:40 A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető közélet A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető A veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola jelenlegi igazgatója, Horváth Szilárd kapta meg a Veszprémi Tankerületi Központ vezetését. November 5-én kezdi meg munkáját az új tisztségben. A kinevezés egy országos vezetőváltási folyamat része, amelyet az oktatási tárca a tankerületek működésének szemléletváltásával köt össze. ma 9:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.