Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A magyar reformok eddig rendben

2011. május 16. 14:43 // Forrás: MTI
A várakozásnak megfelelően halad a magyarországi reformfolyamat, ám nincs tere az esetleges a hibáknak. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni kutatási és elemző részlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) felzárkózó térségi szakértői a minap Budapesten jártak, ahol helyi befektetőkkel és gazdaságpolitikai döntéshozókkal találkoztak.

A megbeszélésekről május 16-án, hétfőn Londonban kiadott - "So far, so good (Eddig rendben)" címet viselő - összegzésükben a ház elemzői közölték: a látogatás során örömmel tapasztalták, hogy a reformfolyamat a várakozásuknak megfelelően halad előre. Hozzátették azonban: a budapesti út nem módosította azt a véleményüket, hogy a költségvetési konszolidáció végrehajtása a konvergencia-program céljainak megfelelően továbbra is "kihívást jelent", tekintettel arra, hogy a gyenge hazai kilábalás a pénzügyi kormányzatnak csak "nagyon szűk mozgásteret hagy a hibázásra".

A gazdaság jórészt a kormány várakozásainak megfelelően fejlődik, a BofA Merrill Lynch Global Research londoni elemzői szerint azonban az idei első négy hónap pénzforgalmi szemléletű mérlegadatai arra vallanak, hogy a bevételek továbbra is "csalódást keltenek", és emiatt még több erőfeszítésre lesz szükség a kiadási oldalon a hazai össztermék (GDP) 2,9 százalékában megszabott idei államháztartási hiánycél tartása végett.

A ház elemzői azt jósolják, hogy a deficitcél tartásához szükség lesz a 250 milliárd forintos elkülönített tartalékra, és "még így sem zárható ki valamelyes csúszás".

A cég londoni szakértői kiemelték, hogy az elmúlt hónapokban meredeken növekedett - és most már közelít a 2008-ban mért eddigi csúcshoz - a külföldi befektetői tulajdonhányad a hazai adósságpiacon kiadott kormánykötvényekben. Jóllehet a magyar gazdaság külső sérülékenysége jelentősen csökkent a stabil folyómérleg-többlet és a "kényelmes" idei költségvetési finanszírozási helyzet miatt, a magas külföldi befektetői arány azonban Magyarországot a tavalyinál nagyobb mértékben kiteszi a kockázatvállalási hangulat hullámzásainak, illetve egy esetleges euróövezeti "hitelkockázati esemény" járványveszélyének - áll a BofA Merrill Lynch Global Research hétfői londoni elemzésében.

A magyar és a szélesebb felzárkózó térségi adósságpiacok iránti külföldi befektetői érdeklődés erőteljes élénkülését más nagy londoni házak is kiemelték legutóbbi elemzéseikben.

A JP Morgan bankcsoport londoni befektetési részlegének minapi becslése szerint a cég által egyazon felzárkózó piaci csoportba vett Magyarország, Lengyelország, Csehország, Törökország, Dél-Afrika és Izrael belföldi adósságpiacaira 2011 első negyedévében nettó 13,6 milliárd dollárnyi új portfoliótőke érkezett külföldi befektetőktől. A ház szerint ez a "tekintélyes" beáramlás azt jelenti, hogy az országcsoport belső adósságpiacain végrehajtott nettó külföldi befektetések értéke az idei első negyedévben elérte a tavalyi azonos időszakban mért nettó beáramlás 103 százalékát, és a nettó befektetési érték átlagosan havi 4,5 milliárd dollár körüli volt.

A JP Morgan londoni szakelemzőinek becslése szerint áprilisban - jóllehet a múlt havi adatok még csak "vázlatosak" - a külföldi befektetők 6,3 milliárd dollárnyit vásárolhattak a térség saját valutában kiadott kötvényeiből, ami "nagyon robusztus" beáramlás.

A ház előrejelzése szerint a vizsgált országcsoport belföldi adósságpiacaira áramló nettó külföldi befektetések értéke 2011 egészében eléri a tavaly mért 50 milliárd dolláros rekordot.

A cég szerint "a legkövetkezetesebben kedvelt" két piac Magyarország és Törökország; ezeknek az országoknak az adósságpiacaira az idén eddig havonta átlagosan nettó 730 millió, illetve 2,4 milliárd dollárnyi tőke érkezett.

A JP Morgan becslése szerint az idén eddig Magyarországon a külföldi intézményi befektetők hozzávetőleg nettó 485 milliárd forintnyi államkötvényt vásároltak. A szuverén forintkötvények külföldi tulajdonosi aránya a JP Morgan londoni elemzőinek számításai szerint ezzel 26 százalékra emelkedett az egy évvel ezelőtti 20 százalékról. A ház szerint a külföldi befektetők forintkötvény-birtoklási aránya "gyorsan közeledik" a pénzügyi válság előtt mért 29 százalékos csúcshoz.
Más nagy londoni házak Magyarország külső finanszírozási pozíciójának erősségét is kiemelték új helyzetértékeléseikben.

A Commerzbank londoni részlegének minapi elemzése szerint a legutóbbi euró- és dollárkötvény-kibocsátások során megmutatkozott kereslet "egyértelművé tette", hogy Magyarországnak "egyhamar nem lesz szüksége" a Nemzetközi Valutaalapra (IMF).

A cég elemzői hangsúlyozták, hogy az ÁKK már végrehajtotta egész évi külső hitelfelvételi programját. Azzal, hogy további egy évig nincs szükség devizahitel-felvételre, a piac szempontjából Magyarország esetében megszűnt egy kulcsfontosságú sebezhetőségi tényező, vagyis az önfinanszírozási képességgel kapcsolatos aggály.

vehir.hu
további cikkek
Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e közélet Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a javaslatot. ma 11:37 Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé közélet Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé Aranyosvölgy múltja, jelene, jövője; ingatlaneladások Veszprémben - ki, mikor, miért, mennyiért - a városi közéletet foglalkoztató legfontosabb témák közül több is előkerült a Veszprém televízió hétfő esti rendhagyó magazinműsorában, ahol Porga Gyula polgármestert ezúttal Herendi Gábor, a televízió főszerkesztője mellett két másik helyi újságíró, Szalóki Viktor, a 82nullanulla társalapítója, valamint a Vehír főszerkesztője, Hajas Bálint kérdezte. Cikkünkben vágatlanul megmutatjuk a beszélgetést. ma 9:40 A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető közélet A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető A veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola jelenlegi igazgatója, Horváth Szilárd kapta meg a Veszprémi Tankerületi Központ vezetését. November 5-én kezdi meg munkáját az új tisztségben. A kinevezés egy országos vezetőváltási folyamat része, amelyet az oktatási tárca a tankerületek működésének szemléletváltásával köt össze. ma 9:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.