Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Balatoni korona

2011. május 16. 14:23
A tervek szerint akár 2012. januárjában már fizethetünk Veszprémben a helyi pénzzel, a „balatoni koronával”. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Pár hónapja már lehetett hallani a helyi pénz bevezetéséről Veszprémben, melyhez most Balatonfüred, Balatonalmádi, Várpalota és Nemesvámos önkormányzata is csatlakozott. A „balatoni koronáról” május 16-án tartottak sajtótájékoztatót Veszprémben, a városházán.

– A helyi pénznek van magyarországi gyakorlata, hiszen Sopron vezette be először a kékfrankot. Nálunk a cafeteria juttatás mintájára indult el a helyi pénz gondolata. Jelentős marketing célunk van a balatoni korona bevezetésével, később a csatlakozni kívánó települések listáját is bővítenénk – mondta el Porga Gyula polgármester.


Porga Gyula

A helyi pénz utalványnak minősül, de többször is fel lehet használni fizetések során úgy, mint egy átlag bankjegyet. Az önkormányzatoknak előny, hogy a helyben keletkező forrásokat sokkal nagyobb eséllyel képesek megtartani a helyi pénz bevezetését követően. A lakosságnak azért érdeke, mert a helyi vállalkozásoknál a balatoni koronával való fizetéskor jelentős kedvezményekhez juthatnak.

A forinthoz hasonlóan a balatoni koronának is 6 címlete lesz, melynek tervezéséhez Vagyóczky Károlyt, a nemzeti valuta művészi tervezőjét kérték fel. A tervek szerint az első bankjegyen Veszprém motívumai, a vár látképe szerepel majd, a többi bankjegyen pedig Balatonfüred, Várpalota, Balatonalmádi települések jellegzetességei és a Tihanyi-félsziget képe lesz majd látható. A hatodik bankjegyre az állatkertet tervezik.

– A helyi pénz fő funkciója, hogy egy adott térségben forrást biztosítson a helyi forgalom számára. Akkor sikeres, ha kellő vállalkozás és település csatlakozik a kezdeményezéshez. Minden helyi pénznek forintalapú fedezete van a bankban, így bármikor visszaváltható. Jóval nagyobb forgási sebessége van, mint a forintnak. Cél, hogy az adott térségben a helyi vállalkozások nagyobb haszonhoz jussanak – mondta Leitold László a Kinizsi Bank vezérigazgató-helyettese.

Leitold László hozzátette, hogy a Kinizsi Bank örömmel áll a kezdeményezés mellé, hiszen a helyi bank a forgalombahozatalnál és a visszaváltásnál elérhetőbb.

A kezdeményezéshez a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara is csatlakozott, erről Markovszky György elnök tartott tájékoztatást. Elmondta, közös érdekük az önkormányzatoknak és a vállalkozóknak, akik ebben a térségben szeretnének megélni. Identitáserősítő szerepe is van a balatoni korona bevezetésének, mivel a szereplők összetartozni kívánnak, ezáltal a helyi piac erősödhet, mondta.

Balatonfüreden már régóta megfogalmazódott a helyi pénz bevezetésének gondolata, azonban egyedül még nem tudta bevezetni a város. Dr. Tárnoki Richárd, Balatonfüred jegyzője hangsúlyozta, hogy örömmel csatlakoztak a kezdeményezéshez. Pál Károly, Várpalota Város Polgármesteri Hivatalának városmenedzsere elmondta, hogy a turizmus erősödését látja ebben a kezdeményezésben, így ők is örömmel csatlakoztak a helyi pénz bevezetéséhez.

A balatoni koronát várhatóan 2012. januárig vezetik be az önkormányzatok.

Janni Anikó
Janni Anikó
további cikkek
Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e közélet Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a javaslatot. ma 11:37 Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé közélet Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé Aranyosvölgy múltja, jelene, jövője; ingatlaneladások Veszprémben - ki, mikor, miért, mennyiért - a városi közéletet foglalkoztató legfontosabb témák közül több is előkerült a Veszprém televízió hétfő esti rendhagyó magazinműsorában, ahol Porga Gyula polgármestert ezúttal Herendi Gábor, a televízió főszerkesztője mellett két másik helyi újságíró, Szalóki Viktor, a 82nullanulla társalapítója, valamint a Vehír főszerkesztője, Hajas Bálint kérdezte. Cikkünkben vágatlanul megmutatjuk a beszélgetést. ma 9:40 A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető közélet A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető A veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola jelenlegi igazgatója, Horváth Szilárd kapta meg a Veszprémi Tankerületi Központ vezetését. November 5-én kezdi meg munkáját az új tisztségben. A kinevezés egy országos vezetőváltási folyamat része, amelyet az oktatási tárca a tankerületek működésének szemléletváltásával köt össze. ma 9:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.