Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
7°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
7°C

Hagyományok találkozója

2011. május 14. 11:48
Május 14-én kerül sor a „Hagyományok találkozója – Térségi Tavaszi Fesztivál” elnevezésű programra.

A Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány szervezésében megrendezésre kerülő eseményeknek idén Nemesvámos ad otthont. Ezen a jeles napon lovasok és lovasfogatok indultak Nemesvámosról Veszprém városába, ahol dr. Márfi Gyula érsek áldását adta rájuk a Szentháromság téren.

Dr. Horváth Zsolt országgyűlési képviselő elmondta, harmadik alkalommal tartanak lovas fesztivált a megyében, melyet most Nemesvámoson rendeznek meg. A mostani a legnagyobb ünnepe a lovasoknak, mert nem csak elméletekben tartanak tájékoztatást arról, hol tart Magyarországon a lovaskultúra.

A fesztivál a felvonulást követően ebéddel folytatódik Nemesvámoson; kísérője továbbá a kézműves és kistermelői vásár, a gyermekeknek játszóház, felnőtteknek konferencia „Ez itt az én hazám” címmel a vidéki Magyarország fejlődésének jegyében.

Késő délutántól a térség amatőr művészeti csoportjai szórakoztatják a látogatókat. A rendezvény báli zenével, jókedvvel és mulatozással zárul.

Janni Anikó
Kovács Bálint
további cikkek
68 emberrel 27 órányi izgalmas beszélgetés egy kötetbe sűrítve kultúra 68 emberrel 27 órányi izgalmas beszélgetés egy kötetbe sűrítve A képernyőről a lapokra költözött a veszprémi StúDió podcast. Dióssy László és Wéber László népszerű beszélgetőműsorából a páros kiválasztott 68 „megkerülhetetlen” embert, akiknek az interjúit kötetbe foglalták. A péntek délután a Betekints Hotelben tartott bemutatón több érdekes és olykor megmosolyogtató kulisszatitkot is felfedtek a szerzők a könyvről. tegnap 13:11 Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. 2026. március 18. 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.