Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megadták az esélyt

2011. május 11. 22:33
A negyedik Esélynapot tartották meg nemrégiben Veszprémben, amely idén már országos fesztivállá nőtte ki magát. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A Kossuth utcán civil piac nyitotta meg kapuit, vagyis többek között fogyatékkal élők civil szervezetei mutatkoztak be a járókelőknek, miközben a színpadon gazdag szórakoztató program zajlott. A bátrak kipróbálhatták az Érzékszervek szigetét, ahol rövid időre mindenki „süketté”, vagy „vakká” válhatott, de a kerekesszékesek világába is betekintést nyerhettek.

A program nem csak a fogyatékossággal élőkről szólt, hanem a nagycsaládosokról és a munkanélküliekről is. A rendezvény arra hívta fel a figyelmet, hogy ne csak fizikailag segítsük a rászorulókat, hanem a lelkünkkel is el tudjuk fogadni azokat az embereket, akiknek erre szüksége van.

Az Esélynapot Bernáth Ildikó, fogyatékosságügyi miniszteri biztos nyitotta meg.

A fesztiválsorozat az Európai Unió támogatásának köszönhetően a Progress program kapcsán valósult meg a Veled Érted Egyesület szervezésében, a megyeszékhelyen az Esélyek Háza koordinálásával.

Cseh Zoltán
további cikkek
Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e közélet Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a javaslatot. ma 11:37 Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé közélet Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé Aranyosvölgy múltja, jelene, jövője; ingatlaneladások Veszprémben - ki, mikor, miért, mennyiért - a városi közéletet foglalkoztató legfontosabb témák közül több is előkerült a Veszprém televízió hétfő esti rendhagyó magazinműsorában, ahol Porga Gyula polgármestert ezúttal Herendi Gábor, a televízió főszerkesztője mellett két másik helyi újságíró, Szalóki Viktor, a 82nullanulla társalapítója, valamint a Vehír főszerkesztője, Hajas Bálint kérdezte. Cikkünkben vágatlanul megmutatjuk a beszélgetést. ma 9:40 A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető közélet A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető A veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola jelenlegi igazgatója, Horváth Szilárd kapta meg a Veszprémi Tankerületi Központ vezetését. November 5-én kezdi meg munkáját az új tisztségben. A kinevezés egy országos vezetőváltási folyamat része, amelyet az oktatási tárca a tankerületek működésének szemléletváltásával köt össze. ma 9:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.