Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
7°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
7°C

Művészet, bor, társaság

2011. május 10. 20:56
Nagy érdeklődés kísérte a Lovassy László Gimnázium jubileumi tárlatsorozatának záró kiállítását.

Az egykori diák, Kiss Tamás műgyűjteményének bemutatkozását ritkán látható nagy érdeklődés kísérte. A közismert művészetrajongók, illetve a pogácsa és a bor elkötelezett hívei mellett sok-sok új arc látogatott el a Lovassy László Gimnázium 300. tanévének ünnepi tárlatzárására.


Csiszér Zsuzsi és Kiss Tamás

Könnyedség, izgalom, pezsgés – röviden így jellemezhetnénk a kiállítás megnyitóját. Ezt egyértelműen Kiss Tamás műgyűjtőnek köszönhetjük. A kortárs művészet jeles alkotásai – Csiszér Zsuzsi, Bak Imre, Nadler István képei – mellett számtalan vendéget hozott magával, ami igazi reneszánsz hangulatot kölcsönzött a délutánnak. Művészet, bor, társaság, és ezek egymásra hatása okozta a kiállítás reneszánsz hangulatát.

Természetesnek tűnt, hogy egy-egy képről magával az alkotóval lehetett beszélgetni, vagy egy-egy kép apropóján bármiről lehetett beszélgetni. Igen, beszélgetni. Hiszen a művészet attól él, hogy hat az emberekre. És ezek a hatások nem állnak meg, megmozgatnak több embert, aztán visszahatnak az alkotóra. Ezek a kölcsönhatások mozgatják a műgyűjtőt, az alkotót, a közönséget.

Kiss Tamás a képeken túl ezzel a hangulattal ajándékozott meg minket.



 

Pethő Imre
Kovács Bálint
további cikkek
68 emberrel 27 órányi izgalmas beszélgetés egy kötetbe sűrítve kultúra 68 emberrel 27 órányi izgalmas beszélgetés egy kötetbe sűrítve A képernyőről a lapokra költözött a veszprémi StúDió podcast. Dióssy László és Wéber László népszerű beszélgetőműsorából a páros kiválasztott 68 „megkerülhetetlen” embert, akiknek az interjúit kötetbe foglalták. A péntek délután a Betekints Hotelben tartott bemutatón több érdekes és olykor megmosolyogtató kulisszatitkot is felfedtek a szerzők a könyvről. tegnap 13:11 Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. 2026. március 18. 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.