Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kevesen kötnek cascót

2011. május 10. 20:00 // Forrás: MTI
A casco nélkül autózók fele a magas díjakra, harmaduk pedig az autó korára hivatkozva nem köt casco biztosítást járművére. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A kotelezo.hu internetes szakportál több mint 20 ezer aktív internet-felhasználó körében végzett felmérést. A MABISZ adatai szerint a múlt év végén 4 millió 76 ezer autós rendelkezett kötelező gépjármű felelősségbiztosítással (kgfb), míg cascót csak az ötödük, 799 ezer kötött. A felmérésben szereplő aktív internethasználók körében 30 százalékos volt a cascóval rendelkezők aránya.

A casco biztosítást elutasítók gyakran hivatkoztak még a biztosító fizetési hajlandóságára - pontosabban annak hiányára - illetve az egyéb okok között a magas önrészt, illetve azt említették, hogy saját hibájukból úgysem okoznak kárt.

A valóság ezzel szemben az, hogy a casco díjak az utóbbi 3 évben 40 százalékkal estek. Az ilyen biztosítással rendelkezők 34 százaléka viszont nem ellenőrizte azt, hogy tudná-e újra kötni a cascóját, jelentősen alacsonyabb díjjal.

Miután a biztosító a casco alapján a kocsi piaci árát téríti, az időben előre haladva egyre csökken ez az összeg. Ezért a biztosítók is piacra léptek az autó életkorához igazodó olcsó biztosítással, de ezt jelenleg csak a saját kgfb szerződéseik mellé kínálják. A megkérdezettek mindössze 28 százaléka választaná az extra szolgáltatást nyújtó, de drága terméket.

vehir.hu
további cikkek
Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e közélet Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a javaslatot. ma 11:37 Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé közélet Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé Aranyosvölgy múltja, jelene, jövője; ingatlaneladások Veszprémben - ki, mikor, miért, mennyiért - a városi közéletet foglalkoztató legfontosabb témák közül több is előkerült a Veszprém televízió hétfő esti rendhagyó magazinműsorában, ahol Porga Gyula polgármestert ezúttal Herendi Gábor, a televízió főszerkesztője mellett két másik helyi újságíró, Szalóki Viktor, a 82nullanulla társalapítója, valamint a Vehír főszerkesztője, Hajas Bálint kérdezte. Cikkünkben vágatlanul megmutatjuk a beszélgetést. ma 9:40 A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető közélet A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető A veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola jelenlegi igazgatója, Horváth Szilárd kapta meg a Veszprémi Tankerületi Központ vezetését. November 5-én kezdi meg munkáját az új tisztségben. A kinevezés egy országos vezetőváltási folyamat része, amelyet az oktatási tárca a tankerületek működésének szemléletváltásával köt össze. ma 9:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.