Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Két irányból érkeznek

2011. május 9. 12:44
A gulyadombi parkoló megnyitásával és közvetlen elérésével mérséklődött a tumultus az állatkert főbejáratánál. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Szemet szúr rovatunkban a héten az állatkert környéki parkolási helyzettel foglalkozunk. Megkeresésünkre az állatkert illetékese mondta el véleményét az üggyel kapcsolatban.


A turisztikai szezonban korábban vissza-visszatérő probléma volt az állatkert megközelítése, illetve az ide érkező több száz személyautó parkoltatása. A környék adottsága miatt csak meghatározott mennyiségű jármű fér el az állatkert előtti parkolóban, így sokan a környező utcákba kényszerültek egy-egy forgalmasabb napon.

Erre adott gyógyírt a gulyadombi parkoló megnyitása tavaly tavasszal, amihez a körgyűrű felől külön bekötőutat is kialakítottak. Több fórumon is felhívták erre a figyelmet, de útjelzőtáblák is mutatják: aki teheti, innen közelítse meg az állatkertet, vegyék igénybe a felső bejáratot a nagyobb tumultus elkerülése érdekében.

– Elmondhatjuk, hogy vendégeink egyre nagyobb számban használják ki ezt a lehetőséget – tájékoztatott Szabó Petra, az állatkert munkatársa. – Sokan a Gulyadombot célozzák meg, amikor meglátogatnak minket. Szükség esetén az alsó parkoló bejáratához személyi segítséget biztosítunk, munkatársaink készséggel irányítják az autósokat a nagyobb, biztonságosabb felső parkolóhoz – tette hozzá.


Kapcsolódó cikkünk: Parkolni muszáj

Cseh Zoltán
további cikkek
Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e közélet Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a javaslatot. ma 11:37 Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé közélet Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé Aranyosvölgy múltja, jelene, jövője; ingatlaneladások Veszprémben - ki, mikor, miért, mennyiért - a városi közéletet foglalkoztató legfontosabb témák közül több is előkerült a Veszprém televízió hétfő esti rendhagyó magazinműsorában, ahol Porga Gyula polgármestert ezúttal Herendi Gábor, a televízió főszerkesztője mellett két másik helyi újságíró, Szalóki Viktor, a 82nullanulla társalapítója, valamint a Vehír főszerkesztője, Hajas Bálint kérdezte. Cikkünkben vágatlanul megmutatjuk a beszélgetést. ma 9:40 A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető közélet A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető A veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola jelenlegi igazgatója, Horváth Szilárd kapta meg a Veszprémi Tankerületi Központ vezetését. November 5-én kezdi meg munkáját az új tisztségben. A kinevezés egy országos vezetőváltási folyamat része, amelyet az oktatási tárca a tankerületek működésének szemléletváltásával köt össze. ma 9:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.