Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Nagy Testvér figyel minket

2011. május 3. 11:58 // Forrás: LMP
Ha a kamerarendszer kiépítésre kerül, a város várhatóan bekerül a nemzetközi (internetes) „Big Brother”, azaz Nagy Testvér, nyilvántartásba. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának áprilisi közgyűlése városi térfigyelő rendszer kiépítéséről, több tucat új kamera telepítéséről döntött. Az LMP képviselője, Gerstmár Ferenc a közgyűlésen megfogalmazott felvetéseire érdemi választ nem kapott. A képviselő szerint a kiépítéssel kapcsolatban a következő problémák merülnek fel:

Az előterjesztő azzal érvelt, hogy a térfigyelő kamerák preventív visszatartó ereje, bűnmegelőző hatása már sok helyen bizonyított, illetve a felderítés szempontjából is óriási a szerepe. Minderre azonban nincsenek megbízható, egyértelmű statisztikák még azokból az országokból sem, ahol a térfigyelő rendszerek használata különösen elterjedt (pl. Nagy-Britannia). Sőt, ennek éppen az ellenkezőjéről vannak publikációk.

Az üzemeltetővel szemben – a személyes adatok kezelése miatt, a magánszféra védelmének érdekében – jelentős informatikai biztonsági elvárások fogalmazódnak meg. A határozat nem tartalmazza, mennyi ideig kerülnek a felvételek megőrzésre? Biztonságos körülmények között tárolják-e az archivált felvételeket úgy, hogy ahhoz illetéktelenek ne férhessenek hozzá? Készül-e biztonsági napló arról, hogy ki, mikor, milyen céllal fér hozzá a videofelvételekhez? Azokon a helyszíneken, ahol mikrohullámú adatátvitel valósul meg, megfelelő védelemmel vannak-e (lesznek-e) ellátva rendszerek az illetéktelen hozzáférések (lehallgatás) ellen?

A határozat elfogadása előtt célszerű lett volna figyelembe venni a várható állampolgári és sajtóreakciókat. Ha a kamerarendszer kiépítésre kerül, a város várhatóan bekerül a nemzetközi (internetes) „Big Brother”, azaz Nagy Testvér, nyilvántartásba, amely elsősorban a fiatal potenciális turisták számára elriasztó tényező lehet. Éppen az ilyen kamerarendszerek elburjánzása miatt ma már Nyugat-Európában értéknek, különlegességnek számítanak azok a helyek, ahol nem kell a kamerák „mindent látó szeme” előtt folyamatosan exponáltan létezni.

A játszóterek és egyéb, rongálási veszélynek különösen kitett közösségi terek kamerás védelmével egyet lehet érteni, azonban a következő technikai és személyes adatvédelmi kérdések merülnek fel: Ezeken a helyeken a rongálások jellemzően éjszaka, sötétben történnek, azonban ezek a helyszínek általában gyengén vagy egyáltalán nem kivilágítottak. Ebből következően a kamerák által közvetített képeken aligha lesznek felismerhetőek a rongálók. Nappali világosságban viszont ezeken a területeken tipikusan olyan személyek fordulnak meg, akik megfigyelésének semmi értelme sincs (kisgyermekes anyukák, kiránduló családok, stb). Az ilyen „szabad” terek megfigyelése éppen a terek alapfunkciójával ellentétes – elveszi azt a szabadságérzést, amit eredetileg hivatottak lennének biztosítani.

Várható reakció még, hogy egy internetes oldalon részletes bemutatásra kerülnek majd a kamerák, és térképen ábrázolva az általuk belátott területek. Ezzel egyrészt a rendszer hatásossága csökken, másrészt a kamerák működésképtelenné tételében érdekelt személyek tudni fogják, hogy tevékenységüket hová fókuszálják. A térfigyelő rendszer védelme érdekében persze elgondolkodhatunk a kamerákat megfigyelő kamerák felszerelésén.

vehir.hu
további cikkek
Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé közélet Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé Aranyosvölgy múltja, jelene, jövője; ingatlaneladások Veszprémben - ki, mikor, miért, mennyiért - a városi közéletet foglalkoztató legfontosabb témák közül több is előkerült a Veszprém televízió hétfő esti rendhagyó magazinműsorában, ahol Porga Gyula polgármestert ezúttal Herendi Gábor, a televízió főszerkesztője mellett két másik helyi újságíró, Szalóki Viktor, a 82nullanulla társalapítója, valamint a Vehír főszerkesztője, Hajas Bálint kérdezte. Cikkünkben vágatlanul megmutatjuk a beszélgetést. ma 9:40 A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető közélet A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető A veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola jelenlegi igazgatója, Horváth Szilárd kapta meg a Veszprémi Tankerületi Központ vezetését. November 5-én kezdi meg munkáját az új tisztségben. A kinevezés egy országos vezetőváltási folyamat része, amelyet az oktatási tárca a tankerületek működésének szemléletváltásával köt össze. ma 9:30 Többletből hiányba fordult a Balaton vízgyűjtő területének éves vízegyenlege közélet Többletből hiányba fordult a Balaton vízgyűjtő területének éves vízegyenlege A Balaton vízgyűjtő területének éves vízegyenlege a hosszú távú trendek alapján többletből hiányba fordult, a felborult évszakos egyensúly miatt pedig egy átlagos csapadékú tél már nem képes pótolni a nyári vízhiányt – derül ki Szabó Péter meteorológus legfrissebb elemzéséből, amely a Másfélfok - Éghajlatváltozás közérthetően című szakportálon jelent meg kedden. ma 8:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.