Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Matekérettségi térgeometriával

2011. május 3. 10:06 // Forrás: eduline.hu
Lezajlottak a matematika érettségi vizsgák emelt és középszinten egyaránt május 3-án, kedd országszerte. A feladatok nyilvánosak! Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Akár általános iskolai tudással is meg lehetett oldani az idei középszintű matekérettségi több feladatát – igaz, az eduline-nak nyilatkozó szaktanár szerint a feladatsor első része nehezebb volt, mint a tavaly májusi. Az összetett, hosszabb példák között volt egészen egyszerű is, a kérdések értelmezésével azonban akadhattak problémák.

Térfogatszámítás, függvények, halmazok és exponenciális egyenletek is szerepeltek az idei középszintű matekérettségi első feladatsorában, Baloghné Békési Beáta, a matekerettsegi.hu szakmai vezetője szerint az írásbelinek ez a része a 2010 októberinél könnyebb, a 2010 májusinál azonban valamivel nehezebb volt. A példák közül jó néhányat – például a legkisebb közös többszörösre és a legnagyobb közös osztóra vonatkozó feladatot – még így is meg lehetett oldani erős általános iskolai szintű tudással, vagyis a diákok jelentős része valószínűleg legalább a kettest megszerzi.

A kérdések között két exponenciális egyenlet is szerepelt – ez meglepő, főleg, hogy a helyes megoldásért mindössze egy-egy pontot kapnak a vizsgázók. A középszintű matekérettségi első részében 45 perc alatt 12 feladatot kellett megoldani – mivel viszonylag kevés idő van egy-egy példára, a szaktanárok szerint a diákoknak csak akkor érdemes az eredmények indoklását is leírni, ha ezt az utasítás külön kéri. "Aki gyakorolt az érettségi előtt, annak elég volt a 45 perc a feladatlap kitöltésére, a jó matekosok akár 30 perc alatt is végezhettek" - mondta Baloghné Békési Beáta.

Nehezen értelmezhető feladatok is voltak a második részben

A matekérettségi második részében statisztikai, térgeometriai, koordinátageometriai és valószínűségszámítási feladatok is voltak – a szaktanár szerint a valószínűségszámítás és a statisztikai példa utolsó eleme sokaknak gondot okozhatott, ha nem nézték át alaposan ezeket a típusfeladatokat, értékes pontokat veszíthettek. Baloghné Békési Beáta szerint a térgeometriai példa viszonylag egyszerű volt, így azzal a diákok többségének valószínűleg nem volt problémája, az viszont meglepő, hogy a tavalyi feladatsorhoz hasonlóan az ideiben is van kamatoskamat-számítás.

A II. feladatlap két részre oszlik: a II/A. rész három feladatot tartalmaz, a feladatok egy vagy több kérdésből állnak. A II/B. rész három, egyenként 17 pontos feladatot tartalmaz, amelyből kettőt kell megoldani, a tanárok csak ezt a kettőt értékelhetik. A matekerettsegi.hu szakmai vezetője szerint a három példa, a 16-os, a 17-es és a 18-as közül a legtöbb diák valószínűleg a 16-ost, vagyis a 12 cm oldalhosszúságú négyzettel kapcsolatos feladatot, valamint a 18-ast választotta, bár ez utóbbinál a bonyolult szöveg miatt sokan megijedhettek. A 17-es feladatnál szintén bonyolultnak tűnt a képlet. "Pedig valójában ezek sem voltak nagyon nehéz feladatok" - tette hozzá.

A matekérettségi második részében szereplő feladatok többsége már jóval hosszabb és összetettebb, ezért sokat segíthetett a diákoknak az, ha "feldarabolták" a példákat. „Sokaknak bevált például, hogy egyszerűen letakarják a piszkozatlappal a hosszú feladat b), c) és d) részeit, amíg meg nem oldották az a) részt” – mondta a szaktanár. Itt már fontos szempont a javításnál, hogy a végeredmény indoklása és a részletes számítás is szerepeljen, ezekért ugyanis - még ha a végeredmény nem is stimmel - értékes részpontokat lehet kapni.

Az idei középszintű matekérettségi feladatok első része itt, a második része pedi ezen a webhelyen érhető el.

vehir.hu
további cikkek
Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről közélet Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről Alig több mint egy év után véget ért Polt Péter alkotmánybírósági megbízatása. A korábbi legfőbb ügyész három másik alkotmánybíróval együtt a kedden életbe lépő korhatárszabály miatt távozik a testületből. Az Országgyűlésnek hatvan napon belül kell megválasztania az utódokat. tegnap 14:35 Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. 2026. augusztus 31. 18:48 Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! közélet Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! Veszprém szívében, a Sarolta udvarban található Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából most tiéd lehet a páros belépők egyike, amellyel próbára teheted a logikádat és a bátorságodat! A tavalyi év legjobbra értékelt vidéki szabadulószobája garantáltan kiszakít a hétköznapokból, hiszen ahogy az ajtó bezárul mögöttetek, máris egy kalandfilm főszereplőinek érezhetitek magatokat. tegnap 15:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.