Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

Kedden kezdődik a döntő

2011. május 2. 13:34 // Forrás: MTI
Az alapszakaszt hibátlan mérleggel záró MKB Veszprém sorozatban negyedszer, összesítésben pedig 19-edszer lehet bajnok.

A nagy esélyes MKB Veszprém sorozatban negyedszer, összesítésben pedig 19-edszer lenne bajnok, ha a kedden rajtoló döntősorozatban jobbnak bizonyulna legnagyobb hazai riválisánál, az eddig kétszer győztes Pick Szegednél.

A két magyar elitcsapatnak, amióta rendeznek külön finálét, a mostani lesz az ötödik párharca. Eddig egyszer, 2007-ben nyert a Szeged, a többi fináléban, 2008-ban, 2009-ben és tavaly a Veszprém diadalmaskodott.

Mocsai Lajos, a címvédő veszprémiek trénere az eseményt felvezető kedd sajtótájékoztatón kiemelte: a Szeged elleni döntő mindig különleges presztízscsata, és ezúttal is minden adott ahhoz, hogy jó hangulatú, magas színvonalú találkozókat játszanak. „Két-három játékosunk bajlódik kisebb sérüléssel, de ők is biztosan tudják vállalni a szerepelést” – tette hozzá.

Skaliczki László, a Szeged edzője jelezte: a Bajnokok Ligájában 12 mérkőzésen szerzett tapasztalatukat felhasználva szeretnék megszorítani a nagy riválist. Megemlítette még, hogy nem szereti a döntőket, jobban tetszene neki, ha négycsapatos rájátszást rendeznének bónuszpontokkal.

A 2011-es párharc kedden rajtol az eddig százszázalékos Veszprém csarnokában, ahol majd a páratlan sorszámú meccseket rendezik. A bajnoki döntő legkésőbb május 29-én zárul.

Sinka László, a magyar sportági szövetség elnöke közölte: a finálé második és harmadik mérkőzése között azért van két hét szünet, mert a Veszprém több játékosát kölcsönadja a nem hivatalos klub-világbajnokságra, és az érintettek már korábban kérték, hogy ekkor ne legyen találkozó.

A bronzéremért a Celebi-FTC, illetve a Tatabánya-Carbonex mérkőzik, szintén az egyik fél hármadik győzelméig. A sorozat 7-én rajtol, az FTC népligeti otthonában.

A döntő programja

1. mérkőzés: május 3., kedd, 18 ó: MKB Veszpém-Pick Szeged
2. mérkőzés: május 8., vasárnap, 11:35 ó: Pick Szeged-MKB Veszprém
3. mérkőzés: május 22., vasárnap, 11:35 ó: MKB Veszprém-Pick Szeged

Ha szükséges:
4. mérkőzés: május 25., szerda, 18 ó: Pick Szeged-MKB Veszprém
5. mérkőzés: május 29., vasárnap, 11:35 ó: MKB Veszprém-Pick Szeged
(A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.)

Bajnoki örökrangsor

18-szoros bajnok: Veszprém
14-szeres: Bp. Honvéd
5-szörös: Bp. Spartacus
4-szeres: Elektromos, Tatabánya
3-szoros: Vörös Meteor, Rába ETO
2-szeres: Bp. Dózsa, Szeged
1-szeres: Debreceni Dózsa, Dunaferr, VM Közért

A Budapest Bank liga díjazottjai a 2010/11-es idényben

vezetőedző: Mocsai Lajos (MKB Veszprém)

All Star-csapat:
kapus: Fazekas Nándor (MKB Veszprém)
jobbszélső: Iváncsik Tamás (MKB Veszprém)
jobbátlövő: Marko Vujin (MKB Veszprém)
irányító: Lékai Máté (Pick Szeged)
beállós: Zubai Szabolcs (Pick Szeged)
balátlövő: Perez Carlos (MKB Veszprém)
balszélső: Iváncsik Gergő (MKB Veszprém)

a szezon felfedezettje: Simon Bence (Pajor Pálinka-Kecskemét)
az idény Fair Play-díjazottja: Tatabánya Carbonex (a cím mellé megkapta a pénzintézet egymillió forintos jutalmát)
különdíj a sportág népszerűsítéséért: Deák Krisztina, a Magyar Televízió szerkesztő-riportere

vehir.hu
Melczer Zsolt

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.