Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Több volt a bűneset

2011. április 29. 18:15 // Forrás: MNO
A bűnügyek felderítési eredményessége sokat javult, a bűntettek száma viszont tavaly 26,9 százalékkal nőtt a 2009. évihez képest. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság 2010. évi 59,5 százalékos nyomozási eredményessége első a dunántúli megyék főkapitányságai között, országosan pedig a negyedik helyen áll, a bűntettek száma viszont 26,9 százalékkal nőtt az előző évihez képest – mondta el Töreki Sándor ezredes, megyei főkapitány a Veszprém Megyei Közgyűlés csütörtöki ülésén.

Beszámolójában a főkapitány hangsúlyozta: a megye rendőreinek munkáját a múlt évben alapvetően három tragikus történés határozta meg; a Cozma-ügy felderítése, a 2010. augusztus 4-i alsóörsi gyilkosság, ahol egy ámokfutó megölt egy szolgálatban lévő rendőrt és egy 21 éves főiskolást, továbbá a devecseri és kolontári iszapkatasztrófa. Utóbbi helyszíneken 2010. október 4-től december 31-ig a megye rendőri állományából összesen 2800 rendőr adott szolgálatot éjjel-nappal – tette hozzá az ezredes, megjegyezve: a mentések során több rendőr meg is sérült.

Töreki Sándor elmondta azt is, hogy a bűnügyek felderítési eredményessége ugyan sokat javult, sőt kiemelkedő, a bűntettek száma viszont tavaly 26,9 százalékkal nőtt a 2009. évihez képest; 10 285-ről 13 052-re emelkedett. A vagyon ellen bűncselekmények száma 37,2 százalékkal nőtt – tette hozzá. Elmondta: emelkedett a személy elleni erőszakos bűncselekmények száma is: a 2009-ben 791 ilyen eset volt, 2010-ben 1048-ra növekedett. Rámutatott: csökkent viszont az életellenes bűnesetek száma; 2009-ben négy, a múlt évben pedig két emberölés fordult elő, a tetteseket felderítették.

A főkapitány szerint a közrend elleni bűnesetek száma is nőtt 2010-ben: az előző évi 1690-ről 2063-ra, míg a gazdasági bűncselekmények száma 435-ről 621-re emelkedett ezen időszakban. Tájékoztatása szerint a személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek száma 81-gyel (12 százalékkal) csökkent a 2009. évihez képest, viszont eggyel több volt (32 helyett 33 eset) a halálos balesetek száma.

Töreki Sándor a balatoni szezon közbiztonságát jónak értékelte. Jelentősen mérséklődött a tóparton a lopások, betöréses lopások és a testi sértések száma – tette hozzá. Töreki Sándor elmondta, hogy az állományi létszám a megyében 950 rendőr, 58 poszt betöltetlen. Közlése szerint Devecserben júniusra elkészül az új rendőrőrs, ahol mintegy húszan szolgálnak majd.

Petőfi Attila dandártábornok, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója a megyegyűlésen magas szintűnek minősítette a Veszprém megyei rendőrök munkáját. Elismeréssel szólt a tevékenységükről Lasztovicza Jenő (Fidesz–KDNP), a megyegyűlés elnöke is.
 

vehir.hu
további cikkek
Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről közélet Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről Alig több mint egy év után véget ért Polt Péter alkotmánybírósági megbízatása. A korábbi legfőbb ügyész három másik alkotmánybíróval együtt a kedden életbe lépő korhatárszabály miatt távozik a testületből. Az Országgyűlésnek hatvan napon belül kell megválasztania az utódokat. tegnap 14:35 Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. 2026. augusztus 31. 18:48 Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! közélet Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! Veszprém szívében, a Sarolta udvarban található Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából most tiéd lehet a páros belépők egyike, amellyel próbára teheted a logikádat és a bátorságodat! A tavalyi év legjobbra értékelt vidéki szabadulószobája garantáltan kiszakít a hétköznapokból, hiszen ahogy az ajtó bezárul mögöttetek, máris egy kalandfilm főszereplőinek érezhetitek magatokat. tegnap 15:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.