Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Csökkent a benzineladás

2011. április 26. 16:41 // Forrás: mno.hu
Az idén az első negyedévben a magyar piacon 4,7 százalékkal nőtt a gázolaj eladása, miközben a benziné 4,3 százalékkal csökkent. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Ezt Horváth Ferenc, a Mol Nyrt. kereskedelmi ügyvezető igazgatója közölte a Magyar Autóklub és a Mol közös sajtótájékoztatóján kedden, Budapesten.

Horváth Ferenc hozzátette: napjainkban a kőolaj hordónkénti ára 125 dollár körül van, ami az elemzők egy része szerint tovább emelkedhet, s felmehet 140-200 dollárra, más részük szerint pedig csökkenni fog, 80-100 dollárra. Kifejtette: az előrejelzések szerint az idén naponta átlagosan 89,4 millió hordó olajat használnak fel a világpiacon, amivel a kitermelés lépést tud tartani, sőt 2-3 millió hordónyi tartalék is van a rendszerben. Úgy vélte, ha nem történik váltás a felhasználásban, illetve a kitermelésben, s a piacot nem befolyásolják újabb, az észak-afrikaihoz hasonló események, az olaj ára nem lép ki a 90-140 dolláros sávból a közeljövőben.

Horváth Ferenc elmondta: 2008-ig folyamatosan nőtt a kőolaj-felhasználás, majd 2009-ben a gazdasági visszaesés hatására a mennyisége világszinten 85 millió hordóra csökkent. 2010-ben már 87,9 millió hordó volt naponként, s ezzel visszatért a felhasználás a válság előtti időszakéhoz.

A keddi sajtótájékoztatón bejelentették azt is, hogy egy kétoldalú megállapodás eredményeképpen kedvezményesen vásárolhatnak üzemanyagot a Magyar Autóklub tagjai a Mol Nyrt. 320 kútjánál, a közösen kibocsátott Green-kártyával EVO-üzemanyag vásárlása esetén a kedvezmény 10 forint literenként, míg más esetekben 6 forint.

Mosonyi György, a Mol vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, a két szervezet együttműködése hosszú évtizedekre nyúlik vissza, de eddig elsősorban a közlekedésbiztonságra és a baleset-megelőzésre terjedt ki, most viszont már a vásárlásra is. A kártyát 70 ezer klubtag írásban igényelheti, illetve azok, akik belépnek a szervezetbe. A kártyát használat előtt fel kell tölteni pénzzel, ami történhet például banki átutalással, de a benzinkútnál is be lehet fizetni rá. Az igénybe vett kedvezményt a havi egyenlegkimutatón szerepeltetik, s mindig a következő tankolásnál számítják be. A kártyával más termékek is vásárolhatók, de a kedvezmény az üzemanyagra vonatkozik. A megállapodást a felek a sajtótájékoztatón írták alá.

Az akcióhoz nem csatlakozott minden Mol-logós kút, körülbelül 30 franchise-rendszerben működő még nem írta alá a megállapodást, de a vállalat arra törekszik, hogy mindegyik csatlakozzon hozzá. Horváth Ferenc az MTI érdeklődésére elmondta, az együttműködéstől hosszú távon várnak eredményt.

Kovács Zoltán, az autóklub főtitkára arra a kérdésre, hogy mennyi idő alatt térül meg egy új tagnak a belépés a kedvezménnyel, elmondta, a klub standard kártyájának éves díja 9600 forint, ami korlátlan helyszíni segítségnyújtással jár együtt.

vehir.hu
további cikkek
Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről közélet Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről Alig több mint egy év után véget ért Polt Péter alkotmánybírósági megbízatása. A korábbi legfőbb ügyész három másik alkotmánybíróval együtt a kedden életbe lépő korhatárszabály miatt távozik a testületből. Az Országgyűlésnek hatvan napon belül kell megválasztania az utódokat. tegnap 14:35 Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. 2026. augusztus 31. 18:48 Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! közélet Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! Veszprém szívében, a Sarolta udvarban található Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából most tiéd lehet a páros belépők egyike, amellyel próbára teheted a logikádat és a bátorságodat! A tavalyi év legjobbra értékelt vidéki szabadulószobája garantáltan kiszakít a hétköznapokból, hiszen ahogy az ajtó bezárul mögöttetek, máris egy kalandfilm főszereplőinek érezhetitek magatokat. tegnap 15:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.