Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Harc az asztma ellen

2011. április 21. 17:49
2,5 millió forint értékben jutottak támogatáshoz Veszprém megyei gyermekegészségügyi szolgálatok, osztályok. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház Gyermekgyógyászati Központjában az ING a Gyermekegészségügyért Alapítványa 2,25 millió forinttal járult hozzá egy tüdőgyógyászati műszer beszerzéséhez – hangzott el a hivatalos átadáson csütörtökön.


Szántó Éva Emília

Szántó Éva Emília, a ING Biztosító Zrt. Veszprém megyei Igazgatóságának vezetője örömét fejezte ki, hogy a pénzügyi krízis ellenére is lehetőségük van ilyen fontos ügyek mellett kiállni. Elmondta, nagyban támogatják a művészetet is, többek között a veszprémi Lackó Dezső Múzeummal állnak partneri viszonyban, emellett a sport területén is segítséget nyújtanak.


dr. Papp János

2003-ban jött létre az alapítvány, a gyermekegészségügy területén eszközbeszerzéseket támogatunk, a pályázaton minimum 50 százalékos önrésszel vehetnek részt az igénylők – ismertette dr. Papp János, az alapítvány kuratóriumának elnöke.


dr. Dávid Gyula

A járóbeteg-ellátás területén szűkösek a pályázati források, ezért külön öröm a mostani siker – fogalmazott dr. Dávid Gyula orvosigazgató, aki szerint az együttműködésnek köszönhetően folyamatosan javulhat a kórház szakmai színvonala.


dr. Szabó Éva és dr. Kelemen Éva

A kórház ötödik alkalommal pályázott sikeresen az alapítványnál, ezidáig összesen hatmillió forint támogatáshoz jutott az intézmény. A rendszeres kapcsolatnak köszönhetően minden évben terveznek az önrész megszerzésével, amit a különböző alapítványok segítségével gyűjtenek össze – emelte ki dr. Szabó Éva, a Gyermekgyógyászati Centrum főorvosa. – Mindig olyan eszközt kérünk, amire nagy szükségünk van, s haladni tudunk az orvostudomány fejlődésével – tette hozzá.

Az új berendezés a légzés mechanikus vizsgálatát végzi, sokkal precízebb és jövőbe mutatóbb paramétereket ad, mint a sima légzésfunkció –  mondta el érdeklődésünkre dr. Kelemen Éva
gyermekpulmonológus főorvos. Gyermekkorban az asztma a leggyakoribb krónikus betegség, amit ha nem kezelnek időben, a későbbiekben súlyos következményeket okozhat. A vizsgálat egy zárt kabinban történik, ahol a gyermek megfelelő közreműködéssel végzi a légzési fázisokat, így a tüdő volumenéről, térfogatáról, ellenállásáról nyomásgörbék segítségével tájékozódnak.

Veszprém megyében további negyedmillió forintos támogatásban részesült a pápai Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézet, valamint Berhida és Lesenceistvánd védőnői szolgálata.

Az alapítvány 2003 óta több mint 3500 egészségügyi intézményt segített, s ez idő alatt összesen 156 millió forinttal járult hozzá a hazai gyermekegészségügy fejlesztéséhez.

Cseh Zoltán
további cikkek
Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból közélet Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát. A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor - közölte a minisztérium hétfőn az MTI-vel. tegnap 16:21 Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten közélet Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten. A Wizz Air azt közölte, hogy a London-Luton-Szófia járatát a repülés közben érkezett bombafenyegetés miatt Budapestre irányították át, ám az utasok és a repülőgép átvizsgálása során fenyegetést jelentő kockázatot nem találtak. tegnap 16:17 Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH közélet Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH Még hetek vannak hátra a Black Fridayig, de az üzletek és a webáruházak már javában hirdetik az akcióikat. A Gazdasági Versenyhivatal szerint azonban nem árt óvatosnak lenni, a hatalmas kedvezmények mögött ugyanis könnyen megtévesztő ajánlatok rejtőzhetnek. A tavalyi ellenőrzéseken több tucat szabálytalanságot találtak, a hatóságok pedig idén is kiemelten figyelik a kereskedőket. Megnéztük, milyen trükkökkel találkozhatunk, és hogyan ellenőrizhetjük, hogy valóban jól járunk-e egy vásárlással. tegnap 14:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.