Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprém értékeinek gyarapításáért

2011. április 17. 20:33
A Védegylet letette névjegyét a város közéletében. Az aktív politizálás után inkább az értékápolás, gyarapítás területén kívánnak dolgozni. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

– Az elmúlt ciklusban külön frakciója volt a Védegylet Veszprémért Egyesületnek a városi közgyűlésben, a mostani választáson pedig nem is indultak. Miért?

– A Védegylet megalakulásakor sem akart politikai szerepet vállalni. Egyet szeretett volna: méltó emlékhelyet állítani Brusznyai Árpádnak. Az akkori városvezetés ezt az ötletet lesöpörte, ezért fordultunk abba az irányba, hogy miként is lehet jobban irányítani egy várost, hogyan lehet a lakossági kezdeményezéseket felvállalni, megvalósítani. Ez a fajta érdeklődés, hozzáállás jutatott minket az önkormányzati testületbe 2006-ban. Önálló frakcióval rendelkező civil egyesületként vettünk részt a város vezetésében négy évig. Ez egyfajta kettőség volt, a politika és a civilség kettősége. A politizálás mellett figyeltünk arra, hogy továbbra is szervezzünk rendezvényeket, éljük civil életünket is. Ennek köszönhetően született meg helytörténeti kiadványunk, minden esztendőben megszerveztük a polgári bált.
A mostani, 2010-es választások előtt úgy gondoltuk, hogy jó irányba halad a város, és nincs szükség a Védegylet aktív politikai szerepvállalására. Ezért nem indítottunk képviselőjelölteket.

– Akkor ez végleges döntés az egyesület részéről?

– Nem. Ha úgy ítéljük meg, hogy szükség van az aktív közéleti, politikai szerepvállalásunkra, ha nem jó irányba halad a város, akkor újból jelentkezünk.

– Az ön személyében azonban a város egyik vezetője, egyik alpolgármestere lett a Védegylet elnöke? Ez nem jelent ellentmondást?

– Szerintem nem. Egyrészt, mert az én feladatköröm – a városstratégia – nem összeférhetetlen az egyesület vezetésével. A személyi átfedésből nem származhat előnye a Védegyletnek. Inkább a városnak van hasznára a Védegylet azáltal, hogy a munkámban hasznosítani tudom az egyesület szellemi energiáit, felmerülő ötleteit. Másrészt a Védegylet nem pályázik városi támogatásra. Az egyesület saját belső forrásaiból valósítja meg elképzeléseit. A Buhim-völgyi Baráti Kör elnöki tisztségéről azért mondtam le, mert a Kolostorok és kertek projekt érinti ezt a területet, és ezért e kettő munka összeférhetetlen lett volna.

– Miért volt szükség váltásra a Védegylet élén?

– Korábbi elnökünk, Bélafi László, már évekkel ezelőtt jelezte, nem bírja vállalni a megbízatást. Nem bírja, hiszen a gazdasági válság miatt több időt, energiát kell fordítania vállalkozására. Így nem marad kellő ideje a Védegylet vezetésére. Jelen körülmények között tagként hasznosabban tudja a közösséget segíteni. Rövid ideig alelnökökkel próbáltuk feloldani ezt a problémát, aztán tavaly az én személyemben új elnököt választottunk.

– A fent vázolt változások hogyan hatottak az egyesületre?

– Az alap elképzelés nem változott, igaz sokkal aktívabbak lettünk. Továbbra is Veszprém értékeinek megőrzése, gyarapítása a cél. Számunkra a múlt, a jelen, a jövő értékeinek számbavétele, ápolása a legfontosabb. Idén kiadtuk régi metszeteket tartalmazó városi naptárunkat. Nagy sikerrel rendeztük meg a VÁROS-TÉR Alapítvánnyal a jótékonysági bált, ahol Böjte atya erdélyi árváinak gyűjtöttünk. Ebben nagy segítségünkre voltak városi és megyei képzőművészek, akik alkotásaikat ajánlották fel árverésre. Viszonzásképpen tervezzük, hogy kiállítást szervezünk számukra. Nagyon fontos és szoros kapcsolatunk van a VÁROS-TÉR Alapítvánnyal. A közös munka eredményeként közel 10 milliós adományt juttattunk a kolontári, devecseri katasztrófa áldozatainak. Az alapkoncepciókhoz alakítjuk a rövid, közép és hosszú távú terveinket.

– Ki lehet tagja a Védegyletnek?

– Akit két jelenlegi tag ajánl, és a közösség elfogadja. Jelenleg közel 50 fő tartozik a Védegylethez, ebből napi munkát kb. 15 fő vállal.

Pethő Imre
vehir.hu
további cikkek
Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről közélet Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről Alig több mint egy év után véget ért Polt Péter alkotmánybírósági megbízatása. A korábbi legfőbb ügyész három másik alkotmánybíróval együtt a kedden életbe lépő korhatárszabály miatt távozik a testületből. Az Országgyűlésnek hatvan napon belül kell megválasztania az utódokat. ma 14:35 Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. tegnap 18:48 Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! közélet Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! Veszprém szívében, a Sarolta udvarban található Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából most tiéd lehet a páros belépők egyike, amellyel próbára teheted a logikádat és a bátorságodat! A tavalyi év legjobbra értékelt vidéki szabadulószobája garantáltan kiszakít a hétköznapokból, hiszen ahogy az ajtó bezárul mögöttetek, máris egy kalandfilm főszereplőinek érezhetitek magatokat. ma 15:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.