Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kezdődik a Szuperkupa

2011. április 8. 12:21
Hatodik szezonjához ért az Oldtimer Szuperkupa, melyet a Veszprém Classic 2011 versenye nyit meg április 10.-én. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A nagy hagyományokkal rendelkező túra idén megújúlt útvonalon, a Velencei-tó partjáról érkezik a Királynék városába.

A verseny minden olyat folytat, ami miatt éppen erre a térségre esett a választás 2002-ben, amikor elkezdődött az 1/100-as, azaz pontossági versenyek hazai története. Veszprém belvárosa, a Bakony kanyargós útjai mind szerepelnek majd idén is az útvonalban. Az ötven autóból álló mezőny felkeresi azokat a legendás rallypályákat is, amiknek burkolatát a tél nem szedte ízeire. A városi programok sorában már kiemelt helye van a rendezvénynek, a túra fővédnöke ebben az évben is Veszprém polgármestere Porga Gyula.

A verseny nem a gyorsaságról szól, a résztvevőknek mindenütt előírt időpontokat és sebességeket kell a KRESZ szerint betartaniuk. Az autóban ülő páros - vezető és navigátora - az ügyességi szakaszokon hozzák az előírt szintidőt századmásodperce! Az győz, aki a legpontosabban teljesíti az előírt időt, összhangban van a mechanikus stopperével, autójával és versenyzőtársával. A sportélmény mellett a fő cél egy kellemes autózás az ország egyik legszebb vidékén

Résztvevők
Ötven különböző autó áll rajthoz, 17 márka képviseli magát a kategóriákban 1956-tól 1989-ig. Alfa Romeo, Citroën, Fiat, Triumph, Jensen, Zsiguli, NSU, Mercedes Benz, Porsche, Jaguar, Skoda, Volvo, MG, Peugeot, Jensen Healey, Volkswagen is van az indulók között és a sort egy modern Ferrari California zárja majd. Veszprémi indulója is lesz a túrának, a Karfner család két autóval képviseli a várost.

Nézői pontok:
2011.04.10 vasárnap
09:40 Gárdony-Agárd (Nádas étterem parkolója)
14:45 Bodajk
15:45 Zirc
16:40 Veszprém Aréna - ügyességi feladat
16:50 Veszprém Óváros tér – autók bemutatása
17:00 Betekints völgy – parkoló a verseny végén

vehir.hu
további cikkek
Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból közélet Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát. A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor - közölte a minisztérium hétfőn az MTI-vel. tegnap 16:21 Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten közélet Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten. A Wizz Air azt közölte, hogy a London-Luton-Szófia járatát a repülés közben érkezett bombafenyegetés miatt Budapestre irányították át, ám az utasok és a repülőgép átvizsgálása során fenyegetést jelentő kockázatot nem találtak. tegnap 16:17 Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH közélet Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH Még hetek vannak hátra a Black Fridayig, de az üzletek és a webáruházak már javában hirdetik az akcióikat. A Gazdasági Versenyhivatal szerint azonban nem árt óvatosnak lenni, a hatalmas kedvezmények mögött ugyanis könnyen megtévesztő ajánlatok rejtőzhetnek. A tavalyi ellenőrzéseken több tucat szabálytalanságot találtak, a hatóságok pedig idén is kiemelten figyelik a kereskedőket. Megnéztük, milyen trükkökkel találkozhatunk, és hogyan ellenőrizhetjük, hogy valóban jól járunk-e egy vásárlással. tegnap 14:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.