Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elítélték Stohl Andrást

2011. március 31. 17:06 // Forrás: MTI
Két év négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték a színész-műsorvezetőt az általa okozott közlekedési baleset miatt. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Stohl Andrást - az ügyész által kért vádmódosítástól függetlenül - súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság. Az ügyészség az orvosszakértői vélemény alapján a vádat maradandó fogyatékosságot okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettére módosította. A színész-műsorvezetőt a 2 év 4 hónap letöltendő börtönbüntetést mellett 5 évre eltiltották a járművezetéstől, 3 évre a közügyektől, egyúttal a több mint 650 ezer forintos bűnügyi költségek megtérítésére kötelezték.

A nem jogerős döntés szerint Stohl a leghamarabb a büntetése háromnegyedének letöltése után bocsátható feltételes szabadlábra.

Stohl András 2010. május 8-án hajnalban Fót közelében, szeszes italtól befolyásolt állapotban, a megengedettnél gyorsabban hajtva nekiütközött a vele szemben szabályosan közlekedő másik két autónak. A karambol következtében egy ember súlyos, egy másik könnyű sérülést szenvedett. A baleset után a színész elhagyta a helyszínt, a rendőrök később otthonából állították elő, majd vért vettek tőle és kihallgatták. (Stohl vérében a szakértők drogot is találtak, de mivel a színész vállalta, hogy elterelésre jár, ezt a vádpontot ejtették).

A csütörtöki tárgyaláson a vádlott ügyvédje, Péchy Kristóf méltányos ítéletet, illetve felfüggesztett büntetést kért védencére. Stohl András pedig az utolsó szó jogán ismét bocsánatot kért tettéért.

Az ítélet indoklásaként Léhmann Zoltán bíró elmondta: a vádlott csak a második kihallgatásán tett vallomást, amit (az időközben megismert bizonyítékok hatására) többször módosított. Először például azt állította, hogy több nappal a baleset előtt fogyasztott kábítószert, később elismerte, a karambol éjszakáján kocsijában ülve szívott fel egy adag kokaint.

A bíróság súlyosbító körülményként vette figyelembe az ittas vezetéses, illetve a gyorshajtásos esetek elszaporodását, melyekkel kapcsolatban a jogalkotó zéró toleranciát alkalmaz. Stohl többszörösen és durván megsértette az érvényes közlekedési szabályokat - közölte Léhmann Zoltán. Hozzátette: a baleset előtt a vádlott több órán át ittasan, illetve kábítószer hatása alatt közlekedett a városban, emberek testi épségét veszélyeztetve, majd a megengedettnél nagyobb sebességgel haladva karambolozott, több ember sérülését (egy ember enyhe fokú maradandó károsodását) okozva. Később élettársára akarta hárítani a felelősséget, majd – még mindig ittasan - ismét autóba ült, s nem várva meg a rendőri intézkedést, hazahajtott (ismét veszélyeztetve a közúton közlekedőket). A bíróság szerint a súlyosbító körülményeket szaporítja, hogy Stohl korábban már volt büntetve ittas vezetés miatt (egy 2001-es gyulai motoros esete miatt pénzbüntetésre ítélték).

Mint elhangzott, enyhítő körülményként csupán az vehető figyelembe, hogy a vádlott három gyermek eltartásáról gondoskodik, hogy elismerte, amit tett, együttműködött a hatóságokkal, illetve hogy bocsánatot kért a karambol súlyos sérültjétől, Kaincz Páltól, s a sértett megbocsátott neki.

A bíró hangsúlyozta: a vádlott által elkövetett bűncselekmény legfeljebb 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A bíróság ezúttal – a súlyosbító és enyhítő körülményeket figyelembe véve - kellően visszatartó erejű ítéletet kívánt hozni, amikor 2 év 4 hónap börtönbüntetést szabott ki a vádlottra, s 3 évre eltiltotta őt a közügyektől, melyek gyakorlására méltatlanná vált. Stohl 5 évig nem kaphatja vissza a jogosítványát, de ebbe beleszámít az irat elvétele óta eltelt idő is - mondta Léhmann Zoltán.

A tárgyaláson tanúként meghallgatták a maradandó egészségkárosodást szenvedett, még mindig sántító Kaincz Pált is, aki Stohl András felé fordulva elfogadta a színész újbóli bocsánatkérését, mondván, "ő is csak egy ember", de utána többször megjegyezte: fájdalmai miatt már soha nem élhet olyan életet, mint a karambol előtt, így kártérítésre is igényt tart majd.

Mamlecz László ügyész tudomásul vette az ítéletet, Péchy Kristóf, Stohl védője, illetve a színész-műsorvezető fellebbezett, így a per másodfokon folytatódik.

vehir.hu
további cikkek
Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről közélet Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről Alig több mint egy év után véget ért Polt Péter alkotmánybírósági megbízatása. A korábbi legfőbb ügyész három másik alkotmánybíróval együtt a kedden életbe lépő korhatárszabály miatt távozik a testületből. Az Országgyűlésnek hatvan napon belül kell megválasztania az utódokat. ma 14:35 Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. tegnap 18:48 Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! közélet Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! Veszprém szívében, a Sarolta udvarban található Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából most tiéd lehet a páros belépők egyike, amellyel próbára teheted a logikádat és a bátorságodat! A tavalyi év legjobbra értékelt vidéki szabadulószobája garantáltan kiszakít a hétköznapokból, hiszen ahogy az ajtó bezárul mögöttetek, máris egy kalandfilm főszereplőinek érezhetitek magatokat. ma 15:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.