Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Stabilan a válságban is

2011. március 30. 12:43
A gazdasági válság ellenére a Kinizsi Bank szép eredményeket tudott elérni, melyről március 30-án sajtótájékoztató keretein belül számoltak be. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A 2010-es év az elhúzódó gazdasági válság jegyében telt. Minden gazdasági szervezetnek, így a Kinizsi Banknak is sok intézkedést kellett megtennie azért, hogy a jelentős mértékben megváltozott külső körülményekhez alkalmazkodni tudjon. Az intézkedések zömében belső átszervezéseket, költségcsökkentéseket jelentettek. Lakatos Antal elnök–vezérigazgató március 30-án „Stabilan a válságban is” című sajtótájékoztatón számolt be a pénzintézet eredményeiről és a banki helyzetről.


Lakatos Antal

A Kinizsi Bank eredményes működésén túl, tavaly is támogatta a rászorulókat. A vörösiszap-katasztrófa károsultjainak alapítványt hozott létre, valamint alkalmi szállást ajánlottak fel a hontalanná vált kolontári és devecseri lakosoknak.

– Stabilan és jól gazdálkodtunk 2010-ben. Ha az eredményeket és a terveket nézzük, akkor voltak eredményesebb évek, azonban a válság tekintetében kiváló esztendőt zártunk. Mérlegösszegünk közel 36 milliárd forint, ami több mint 28 milliárd forintos betétállománnyal és közel 15 milliárd forintos hitelállománnyal párosul. A banki szektort meghaladó növekedést sikerült elérnünk – fogalmazott Lakatos Antal.

A bank szép sikereket ért el a számlavezetés területén is. Közel 19 ezer darab lakossági és vállalkozói számlát vezetnek, ami 2 év alatt 20 százalékos növekedést takar. A számlavezetett ügyfeleink közül minden második rendelkezik NetB@nk szerződéssel, melynek segítségével a világhálón keresztül bármikor bárhonnan intézhetik bankügyleteiket.


Leitold László

– Váláság van minden szempontból – mondta Leitold László vezérigazgató-helyettes. – A recesszió vége felé tart, de a kilábalás lassú, kisebb-nagyobb válsággócok bárhol kialakulhatnak. Az infláció erősödött, a munkanélküliség növekedett, az euró pedig gyengült a dollárhoz képest. A tavalyi év kettős választási év volt, kormányváltás is történt. Az államháztartási egyensúly megteremtéséhez bevételnövelésre és kiadáscsökkentésre van szükség, ami miatt különadókat is be kellett vezetni, például a banki különadó.

– Ilyen gazdasági körülmények között az általunk produkált összeg nagyon jó. A banki különadóval a tervezésnél nem kombináltunk, ez csökkentette bevételeinket – számolt be róla Leitold László. A Kinizsi Bank 16 százalékos, közel 50 millió forintos banki különadót fizetett be a tavalyi évben.

A pénzintézet több új szolgáltatást vezetett be, melyek közül kiemelkedő a sajátjogú devizaszámla vezetés. A megújult weblapuk a 21. századnak megfelelő külsővel és tartalommal várja az érdeklődőket. Az elektronikus bankolás érdekében kényelmesebb ügyintézést tettek lehetővé, valamint korszersűsítették a pénzjegykiadó automata (ATM) hálózatukat. Mindemellett Chip-pel ellátott bankkártyát hoztak forgalomba.

A bank tavaly hirdette meg a "Kinizsi Beugró" nyereményjátékát, melyen Törkey Balázst sorsolták ki. Nyereményét március 30-án vehette át Lakatos Antaltól.

Janni Anikó
Kovács Bálint
további cikkek
Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről közélet Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről Alig több mint egy év után véget ért Polt Péter alkotmánybírósági megbízatása. A korábbi legfőbb ügyész három másik alkotmánybíróval együtt a kedden életbe lépő korhatárszabály miatt távozik a testületből. Az Országgyűlésnek hatvan napon belül kell megválasztania az utódokat. ma 14:35 Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. tegnap 18:48 Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! közélet Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! Veszprém szívében, a Sarolta udvarban található Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából most tiéd lehet a páros belépők egyike, amellyel próbára teheted a logikádat és a bátorságodat! A tavalyi év legjobbra értékelt vidéki szabadulószobája garantáltan kiszakít a hétköznapokból, hiszen ahogy az ajtó bezárul mögöttetek, máris egy kalandfilm főszereplőinek érezhetitek magatokat. ma 15:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.